SzántóGráf

A kormány megalakulásának parlamenti „menetrendje” – most már csak ez várható – három a magyar igazság – ismét készül tablókép

Idáig két új kormány beiktatásáról tudósíthattam.  A bevonulástól a parlamenti eskütételig.

Képriportban számoltunk be minden mozzanatáról. Emlékezetem szerint a legutóbbinál a miniszter és pártelnök gyalogosan sétált végig a Kossuth Lajos téren. Majd a főkapu előtt  csoportkép készült a Fidesz frakcióról. Érdemes megnézni ezeket a fotókat, Orbán Viktor természetesen mint minden csoportképen középen áll. Sokat sejtet az is, hogy kik állnak mellette.  Négy esztendeje az ünnepi hangulatban maguk a megválasztottak is már szelfiztek. Az igazi trófea pedig az volt ha egy külön fotón magával a miniszterelnök úrral pózolhattak. Nekem akkor sikerült Csöbör Katalint egy képre összehozni Orbán Viktorral. Mintha egy hátul álló képviselő  sajátos mókaként az előtte állónak olyan nyújtott fület csinált. Retusálni kellett. Egy mozgássérült képviselő sokáig keringett, hogy beleférjen a tablóképbe. Mint mondják most is májusban lesz a beiktatás az eskütétel. Ha sikerült megörökítjük a harmadikat is, mert ugye három a magyar igazság.  Jut eszembe az ottani hangulat meglehetősen érdekes. Kollégám azt is filmre vette, hogy az ellenzék képviselői hogyan miként viszonyultak ehhez az aktushoz. Többen nem várták ki a végét. Igaz akkor már semmi okuk nem volt az ünneplésre.

Legközelebb pedig azt próbálom kitalálni, miként  áll össze az új kormány. Kik maradnak és kik mennek. Hogyan lesz a győztes csapaton ne változtass elvével. Lesznek e új miniszterek és új minisztériumok, meghallja a kormányfő az utóbbi időkben sokat hangoztatott elvárásokat.

 

A kormányalakítás a közélet kiemelkedő fontosságú eseménye.

Erre tekintettel honlapunkon folyamatosan tájékoztatást adunk a kormányalakítás parlamenti folyamatáról, „menetrendjéről” és széles körben hozzáférhetővé tesszük az ezzel kapcsolatos előterjesztéseket, dokumentumokat.

Javaslattétel a miniszterelnök személyére

Sólyom László köztársasági elnök a parlamenti pártok elnökeivel és az MSZP miniszterelnök-jelöltjével folytatott tárgyalásokat követően az Országgyűlés alakuló ülésén, május 16-án Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek. (A honlapunkon közzétett köztársasági elnöki átiratban a döntés indokolásaként olvasható, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége képes a miniszterelnök megválasztásához szükséges parlamenti többséget biztosítani.) A rendszerváltás óta először történik meg, hogy ugyanaz a politikus kaphat bizalmat az új kormány megalakítására. Az Országgyűlés megalakulásával a kormány megbízatása megszűnik, de ügyvezető kormányként – korlátozott jogkörrel – az új kormány megalakulásáig ellátja feladatait.

Az Országgyűlés bizottságainak megalakítása

A országgyűlési bizottságok az új kormány megalakításában fontos szerepet játszanak: a bizottságok hallgatják meg kinevezésük előtt a miniszterjelölteket. Az Országgyűlés a bizottsági rendszerének kialakításánál arra törekszik, hogy az összhangban álljon a kormányzati szerkezettel, hiszen a parlament egyik legfontosabb feladatát, a kormány ellenőrzését így hatékonyabban képes ellátni. A bizottságok megalakításáról az Országgyűlés a május 30-ai ülésén dönt, ezt követően sor kerülhet a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatására.

A kormányalakítással kapcsolatos törvények elfogadása

A megalakuló kormány struktúrája, a minisztériumok száma, feladatköre és elnevezése a megalakuló kormányok szándéka szerint ciklusról-ciklusra változó. Az Alkotmány szerint a minisztériumok felsorolásáról az Országgyűlés törvényben rendelkezik. A kormányalakítás egyik előfeltétele ezért e törvény módosítása, elfogadása volt, melyre május 31-én került sor. Ugyanekkor fogadták el a kormányalakítással kacsolatos két másik törvényjavaslatot is, az Alkotmány módosításáról és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szólót.

A miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása

Az Országgyűlés bizottságai kinevezésük előtt meghallgatják a miniszterjelölteket. A meghallgatás a következőket foglalja magába:

A miniszterjelölt rövid bemutatkozása, ennek keretében életrajzának és eddigi pályafutásának ismertetése, majd a tárcára vonatkozó elképzeléseinek vázolása. Ezt követően a kérdések az életútra, az ágazati (tárca) vezetési elképzelésére, programjára – egyúttal a személyes program ismertetésére – terjedhetnek ki. A bizottsági meghallgatásokra várhatóan június 6-án, illetve 7-én kerül sor.

A kormányprogram vitája

A miniszterelnök-jelölt a leendő kormány programját megvitatásra az Országgyűlés elé terjeszti. A kormányprogramot a Tisztelt Ház az eddigi gyakorlat szerint valószínűleg időkeretben vitatja meg, ez a Házszabály szerint nem lehet kevesebb tíz óránál. A vitára várhatóan az Országgyűlés június 8-9-ei ülésén kerül sor.

A miniszterelnök megválasztása és a kormányprogram elfogadása

A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz, a képviselők többségének szavazatával. A már megválasztott miniszterelnök határozza meg a kormány személyi összetételét: az Alkotmány szerint a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel.

A kormány megalakulása (eskütétele)

A kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A kormány tagjai a kormány megalakulása után az Országgyűlés előtt esküt tesznek. A megalakult kormány az elfogadott program megvalósítása érdekében végzi munkáját.

Exit mobile version