Titkosított önéletrajzomból. Korán részt vettem a munkásmozgalomban. A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepén Édesapám kezét fogva kötött rövidnadrágban vonultam fel a Miskolci Szemere utcán. Akkor éppen ott volt az ünnepi emelvény. Nem egyszer. Így előre tudtam, nekem lesz egy sós kiflim vagy egy száraz óriás perecem és a léggömböt vagy még a kis zászlót is hazavihetem. Apámnak mustáros virsli is jutott egy pohár sörrel. Az iskolával is vonultam, énekeltem. Csaknem minden évben. Az Ady híd előtti és a Hősök téri tribün előtt is masíroztunk. Réti János tanár úr gondosan felkészítette minket a nagy menetelésre. Kötelező volt az elasztikusnak nem nevezhető bádog viharkabát. Elvégre akkor még csak Moszkvában dívott az esőfelhők elűzése a nagy nap délelőttjén. A nagy szovjet színes tévénken, amit a Mezőkövesden ideiglenesen állomásozó Vörös Hadsereg légiereje szállított a lakásunkon már kora reggel végignézhettem a Moszkvai katonai parádét. Az utána következő felvonulás már nem kötött le. Viszont Kádár János Hősök téri megszólalását nagyon vártuk. Mindig olyan spontán jött – hol Szepesi Gyuri bácsi, hol Sugár András vagy éppen a mindig komoly Megyeri Károly tette fel a beugrató kérdést – mi a véleménye a felvonulásról. A felvonulók kérték műsort már sokszor visszanéztem. Igaz a Gálvölgyi János féle paródia hiteles változatában.
S még azt is töredelmesen bevallom a Csanyiki majálisokon is jól éreztem magam. Főleg amikor még Édesapám a vállalati Varszavával vitt ki minket.
Kerestem volna egy olyan képet, amelyet sokáig őriztem – talán az egyik kollégám kattintotta a Hősök terén. Jól látszik, kivehető kik voltak az éppen soros potentátok, akik a tribünről tapsolhattak a vonuló plebejusoknak. Tele az emelvény ismerősökkel. Nekem oda fel sose jutott hely.
Különben őszintén, semmi megbánást nem tanúsítok. Sőt ha még egyszer foghatnám, Édesapám kezét holnap ismét le felmasíroznék akár egy zászlóval is. A kifliről és mi egyébről már lemondanék.
Feleségem is elszólta magát. Mezőcsátiként a helyi sportpályán majálisoztak. Lacipecsenye, hegyi beszéd és baráti disputa volt. Az igazi show viszont az volt, amikor májusfa állítás helyett elvitték a kapujukat az éjszaka. Helyi szokás szerint ezzel a hőstettel csapták a szelet a kiválasztottaknak. Apósom három házzal arrébb meglelte és hazacigölte. A következő esztendőben már teleaggatta csengővel, és ha rajta múlik, áram alá helyezi.
Május elseje Budapesten, a Sztálin téren. A képen az ünnepi felvonulás részvevõi láthatók.
Magyar Fotó: Bartal Ferenc
