Igazgató lettem. Elődöm szobáját örököltem meg. Hatalmas íróasztal, tele családi okmányokkal, beépített szekrény a fal teljes hosszúságában, elrejtett, aranyozott Lenin gipsz mellszoborral, nagyméretű, több vonalas, teli gombos piros telefonnal, süppedő szőnyegpadlóval, és mindehhez járul a széles, párnázott ajtó. Olyan kétoldalt tömött, steppelt műbőrös nyílászáró, amelyen nem lehet kopogtatni. Persze ezeknél nem is illik. Erre a célra ott a titkárnő, aki telefonál, hogy egyeztessen a belépésről. Nekem kell eldöntenem, hogy kire pazarlom a drága időmet. Vagy kinek kell engem letagadni.
Közben lemérem faltól-falig, cirka ötven négyzetméter az én birodalmam. Feszengek abban a nagy szobában, amelyben valaha sokszor álltam a szőnyeg szélén. Miközben a mostani íróasztalom túloldaláról jól kiosztottak, és nekem bűnbánó képpel kellett hallgatnom a szokásos hegyi beszédet. Ronda egy valami ez a párnázott ajtó. Igazi státuszszimbólum. A sajtóházban is csak néhány van belőle. A főnököknek. Valószínű, hogy az épület átadása után készítették. Technikailag is gagyi. A kilincsek helyét ki kellett hagyni, a keret körüli szigetelés hiányzik, magam is tapasztaltam, hogy hiábavaló a paplanozás, ki-beszüremlik a hangos szó. Gyakorló firkászként jól ismerem a város összes hivatalának párnázott ajtaját, köztük a hivalkodó kétszárnyúakat. A megyei tanács elnökének duplán dukál az ajtó. A városi tanács elnökéé csak egyoldalas. Kívülről burkolt, belülről sima. Hasonló „diadalíve” van a Termény és Malomipari Vállalat titkárságának. Minél kisebb a vállalat vagy szövetkezet ázsiója, annál díszesebb a főnöki szoba párnázata. Ilyesmi őrzi a Vimelux, a Medicor és a Gelka vezetőinek a nyugalmát is. Vajon ki gyárt ilyesfajta ajtókat Miskolcon, honnan veszik, kitől rendelik ezeket a míves bejáratokat? Nem könnyű rátalálnom. Végül a borsodi Iparkamara jóvoltából mégiscsak megtalálom a mestert. Azt, aki talán az enyémet is steppelte az átkosban. Póka József egy igazi kárpitos dinasztia tagja. Apáról-fiúra öröklik a tisztes mesterséget. Ha kell, önálló iparosként, ha muszáj, „közösben” dolgoznak. Póka úr régi ismerős, ott van, amikor megalakul a Kárpitos Kisiparosok Szövetkezete a Déryné utcai Latabár-házban. Kluger Dávid a negyvenes évek elején magától Latabár Kálmántól és Latabár Árpádtól vásárolja meg a színészfamília örökségét. Az öreg Dávid mester nem tér haza a világégésből, ám fia, László, azaz Laci bácsi ott folytatja, ahol az édesapja abbahagyta. Nála készülnek a könnyen kihajtható világítós támlájú, békebeli rekamiék, heverők, sezlonok. Közben – elég gyakran – rácsörögnek az elnök elvtársra. Mindössze egy apró szívességet kérnek, aminek hol van fizetsége, hol nincs.
Laci bácsi nem alkudozik, nem kérdezi meg, mennyiért szeretnék a párnázott ajtót. Ezek az üzletek kölcsönösségi alapon működnek. Különben is, ők kárpitosok és nem asztalosok, de ilyenkor a két szakmát ötvözni kell. Méghozzá olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Legtöbbször kiszállnak, a helyszínen paplanoznak. Póka úr pontosan tudja a begyakorolt technológiát. Az ajtót leszerelik és beszivacsozzák. Minden oldalát. Majd erre kerül a barnás vagy az elegánsabb fekete műbőr, amit lefogatnak, szegecselnek. Paplanosra formálnak. Babrás meló, kétemberes, különösen a kilincsek körüli rögzítés. De ha nagyon igyekeznek, egy nap alatt el is készülnek. Bár ez a munka nem jár nagy piszokkal, megkérik az elvtársakat, hogy aznap hagyják őket magukra. Közben azon derülnek, hogy az ajtókeretek szigetelése nélkül biztosan nem lesz tökéletes a belső hangok őrzése. Ez a megrendelés nem üzlet a szövetkezetnek, viszont a nagyfőnökök egymás között ajánlgatják a megbízható mestereket. Végül is az így kialakult kapcsolatrendszer csak kamatozik a kárpitosoknak. Nem véletlenül nyerik meg a szocialista munkaversenyeket és a szövetkezeti vetélkedőket. A miskolci ipari vásárokon is annyi díjat, meg elismerést szereznek, hogy az elnöki szoba vitrinjébe be se fér az összes serleg. Hiába minden, a rendszerváltás idejére a kárpitosmesterek útjai szétválnak. Laci bácsi halála után már úgy bomladozik a szövetkezet, mint az öreg fotelek ülepe. A nevezetes Latabár-ház új szerepet kap: vendéglő lesz belőle. A dolgozók önállósulnak. Ám a párnázott ajtók gyártásának a patentjét tovább őrzik. Ma már bárki rendelhet magának ilyet. Egy hölgynél például azért kellett hangszigetelniük, mert a bérház lakói megunták, hogy osztozniuk kell a szomszédasszony rendkívül zajos szexuális életében.
Nemcsak a bejárati, hanem a szobaajtót is beborították habszivaccsal. Póka úr szerint simán zajlott a műszaki átadás, még próbát sem tartottak… De úgy tűnik, minden jól funkcionál, mert senki sem reklamált, se a lakók, se a megrendelő.