Amikor a görög kommunista hős Nikosz Beloiannisz ösz-
szefutott a Magyar Tanácsköztársaság politikai biztosával,
Korvin Ottóval Miskolcon. Akkoriban készülhetett ez a kép
talán a hetvenes évek derekán. Ehhez sztereóban kellett
lebontani két egymással szemező két régi belvárosi házat.
A cél az volt, hogy az akkori szerény, Beloiannisz, ma már
Szentpáli utcát átvezessék a Széchenyi úton. A főutca
páratlan oldalán egy kirakatokkal teli zsúfolt minta-bútorbolt
volt. Szó szerint – olyan volt, mint a bútorbolt. Akik
oda betévedtek ott csak kiválaszthatták a nekik tetsző
kombináltszekrényt vagy rekamiét majd felkerülhettek a
várólistára. Szerencsés esetben, néhány száz forintossal
fel lehetett turbózni az üzletet. S akkor már is felülhettünk
a sarkon várakozó stráfkocsi bakjára, hogy lovas kocsival
elszállítsuk a bútort a Baross Gábor utcai tüzér laktanya
raktárából. A dörzsöltebbek
persze egyenesen odamentek,
ha bútorra áhítottak.
Mivel a szemközti Bató-ház
földszintjén is ilyen kereskedés
volt sort álltak a kocsisok.
Emiatt a környéket mindig
lócitrom és egyéb ilyen
melléktermék szaga lengte
be. Mígnem a két házat el
nem dózerolták.
Előtte újdondász koromban,
pontosan 1970-ben
fejembe vettem, hogy
megnézem a Bató-házat
belülről. Arra az örökre lezárt háborítatlan szobára voltam
kíváncsi, amelyet Bató Eszter halála után meghagytak az
épületben. Máig szánom-bánom, hogy a végrendeletben
meghagyottaktól eltérően rávettem az akkori lelkészt egy
rendkívüli betekintésre. Emlékezetem szerint a XIX. század
stílusában berendezett sötét spalettás szobában egy
párnákkal felpúpozott ágy, egy asztal, egy nagy szekrény
és néhány szék volt. A szellőzetlen szobában úgy gondoltam,
bármikor betoppanhat a lakója. A később hirtelen
elhunyt Szathmári László kollégám lelkesen fotózott a szobában,
amikor már jómagam ott, az első emeleti folyosó
végén már furcsán éreztem magam. A református lelkészi
hivatalban őrzött végrendelet sorai zakatoltak az agyamban.
Láttam magam előtt a szigorú átokkal sújtó figyelmeztetést:
hogy évente csak egyszer lehet az emlékszoba
nyugalmát háborgatni.
Mindez aligha tartotta vissza azokat, akik a ház eltüntetéséről
döntöttek. A szoba eredeti állapotában lett kialakítva,
átköltöztetve a Palóczi utcai református egyházi
hivatalba. Ezen a fotón szépen kirajzolódik, miként állt az
örökkévalóságnak szánt szoba fala. Az épülettel szomszédos
az a ház, amelynek a stukkója egy arra sétáló fejére
zuhant a közelmúltban. Amikor ilyen tragédiák történnek,
hajlamosak vagyunk misztikus kombinációkra. Már csak
azért is, mert ösztönösen keressük a magyarázatot a megmagyarázhatatlan
sorscsapásokra. Városunkban hasonló
legendák keringtek a hejőcsabai zsidó temető áthelyezése
után is. Ma már kevesen tudják, hogy ahol az egyetemi régi
fűtőmű áll, ott vezetett az út Tapolcára. A sorompó megszüntetése
után a temetőn átvezető szakaszon is számos
rejtélyes halálos baleset történt. A Bató-ház kilakoltatásáért
felelősök is számos sorscsapást éltek meg. Hogy ezzel
bizonyítsák az odaát ránk váró igazságtételt.
Számunkra ma természetes, hogy az átkeresztelt
Szentpáli és a Corvin utca összeér. Csak az idegeneknek
tűnik fel, hogy a belvárosban szinte átmenet nélkül simulnak
egymáshoz az öreg miskolci házak és a sokszemes
panelek.