A(z) Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
közleménye
Budapest, 2018. december 24., hétfő (OS) - Heisler
András: Ami összekapcsol bennünket: boldog karácsonyt,
Magyarország. Azonos állampolgári közösség tagjaiként
közös vallási hagyományunk a Biblia és annak tanításai.
Mindez összeköt Bennünket. Boldog karácsonyt kívánunk
mindazoknak, akik a názáreti rabbi születését ünneplik.
A Názáretből való Jesua számos olyan dolgot hirdetett
ugyanis,
amelyet így vagy úgy, de a rabbinikus zsidóságban is
megtalálunk. A
kereszténység a Tórából, a zsidóság prófétai és korai
rabbinikus
hagyományaiból nőtt ki, majd indult el világhódító útjára.
Elvitte a
nemzetekhez és egyetemessé tette mindazt, amit a judaizmus
hitéből
és etikájából megtartott. És – noha hosszú időre végtelenül
eltávolodtunk egymástól – az elmúlt időkben újra felismertük
testvériségünket. Nincs két másik vallás a Földön, amelyet
ilyen
erős kapcsok fűznének egymáshoz.
A kereszténység legnagyobb ünnepén, amikor hívő és nem
hívő
honfitársaink mind meghitt csöndben, együtt ünnepelnek, a
legnagyobb
magyar zsidó közösség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége
(Mazsihisz) nevében boldog ünnepet kívánok honfitársainknak.
Boldog karácsonyt, Magyarország!
Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
(Mazsihisz)
Boldog Karácsonyt kíván – Heisler András a MAZSIHISZ elnöke

heisler