A két világháború között időnként hat-nyolc napilap is megjelent, csak Miskolcon. Abban az időben, amikor még se híre se hamva nem volt az internetes hírportáloknak és az okos telefonoknak. Jómagam is konzervatív beállítottságú lennék, szívemhez nőtt a papíralapú újság, az igazi, amelyet ebéd közben vagy éppen az árnyékszéken ülve is olvashatok. Ismerem a nyomdafesték illatát és emlékszem milyen egyenesben, lapzárta előtt egy perccel a gépszedőnek diktálni, látni, a forró ólmot, amely rögtön betűkké formálódik. Az is beugrik, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor a rothadó kapitalizmusban egyik napról a másikra álltak át a számítógépes tördelésre szolidaritási nyilatkozatot adtunk ki az elbocsájtott nyomdászok érdekében. A Déli Hírlap majdnem a kilencvenes évek végéig megmaradt a Gutenberg galaxis legősibb formájánál, az ólomszedésnél. Az utolsók voltunk, akik megengedhették maguknak az átállást.
Mindez arról jutott eszembe, hogy kezdik temetni a megyei napilapokat. Az a rémhír járja, hogy a központosítás célja a helyi újságok teljes tartalmi koncentrációja. Minek is az a sok főszerkesztő, szerkesztő, amikor a távirati iroda munkatársai mindent látnak, hallanak és megörökítenek. Logikusnak tetszik, hogy a papírosok ideje lejárt. Egy félévszázadig magam is gyűjtögettem, őrizgettem a megjelent írásaimat, a bekötött újságokat, s most a lemenő nap árnyékában egyre erősebb a kétely, mi a francnak kellett ez nekem.
Egyébként a rendszerváltáskor az összes állampárti megyei napilapot dobra verték. Az őszeset a nagy nyugati kiadók vásárolták fel. Óriási umbuldával, aprópénzért. Személy szerint engem akkor ez az eljárás csudára bosszantott. Rengeteg pénzt invesztáltak a lapok infrastruktúrájának a fejlesztésére, nyomdákat építettek, megvalósították a postától független terjesztési hálózatot és megkövetelték a szakmaiságot, de érzékelhető volt a misszionáriusi fensőbbség szemlélete. Tessék elképzelni, hogy egy Lajtán túli főszerkesztő helyettes magyarázza el nekünk, hogyan kell írni, miként kell a képeket forgatni a lapban. Majd rábök egy féloldalas cikkre és számon kéri – elolvasni nem tudja – hogy mi lehet az a fontos, amiért egy fél columnát áldoztunk fel. Mi meg ülünk az asztal körül, lehajtott fejjel, s stíroljuk egymást, ki legyen az, aki angolul elmagyarázza a vétkünket. Nos, csak akadt valaki, aki mentegetőzve elmeséli, Rákóczi halálának évfordulójára irtunk egy megemlékezést. A messziről jött szerkesztőnek semmit nem mondott ez a név, mi meg nem erőltettük a felvilágosítását. Elvégre tűrhető fizetést kaptunk. Annak a negyedét, amit ő markolt fel Ausztriában.
Nyilvános, köztudott, hogy a megyei napilapok hálózata ma már ismét olyan kőkeményen egységes, tömbösített, mint Lakatos Ernő idejében. Amikor a centrum a Corvin áruház mellett volt a pártvállalati Hírlapkiadó vállalat harmadik emeletén. Sose gondoltam, hogy ezt is megérem. A logika, az ésszerűség bármikor felülírja a történelmi tanulságokat.
Egyébként ebben a helyzetben, hogy folyamatosan csökken a megyei lapok példányszáma egyetlen alternatíva lehetséges, a még szorosabb centralizálás. Az világos, egyértelmű, nem a lapok színvonalbeli esése miatt fogynak az Olvasók. Egyszerűen az a generáció, amely stabil előfizető volt eltünedezik. Ez egy biológiai törvényszerűség. Míg mi vének a gyászhírek miatt még ragaszkodunk a laphoz, a mobiltelefonok rabjai már nem kíváncsiak, mi is volt tegnap. Miért is lennének, amikor a híreket születésük pillanatában videóval együtt kapják. Tehát ezek a médiumok vagy átállnak az online rendszerre vagy a horribilis állami támogatás ellenére a történelem süllyesztőjébe kerülnek.
Engemet életem végéig kísért a vád, hogy nem tettem meg mindent a Déli Hírlap fennmaradásáért. Miközben a lap megindulásától a roló lehúzásáig ott voltam, el tudják képzelni, hogy önszántamból vagy anyagi haszonszerzésből adtam be a derekamat az Északkal való egyesítéshez. Nos, akik még mindig hisznek, az összeesküvési elméletekben azok nézzenek körül a hazai és a nemzetközi médiapiacon. Egymást értik az eladások, a tulajdonváltások, a lapbedőlések, a printformációk eltűnése, átállások az online kiadásra. A jelenlegi megyei napilapok hálózata se független a piac törvényeitől. Hogy mi lesz, és hogyan változik, a struktúra nem tudják, de elemzik a helyzet alakulását. Folynak a számítások. a latolgatások, de a sok ismeretlenes egyenlet legismeretlenebb sarka az Olvasó. Minden attól függ, hogy lesz e előfizető és mennyi. Vagy megoldható e az ingyenes terjesztés, lesz e erre elegendő forrás. Ha igen akkor marad a jelenlegi felállás. S akkor marad még egy kérdés – mi lesz mondjuk a miskolci önkormányzat százezer példányban nyomtatott heti lapjával ? Ami olyan horribilis összegbe fáj nekünk adófizetőknek , hogy azt el se hinnénk.
( A címképen – bontják a Hírlapkiadó vállalatot a Blaha Lujza téren , itt volt az első szinten a Népszabadság , amely később elköltözött a Bécsi útra, oda ahol ma van a megyei napilapok központi szerkesztősége.)