Mifelénk gyakori, hogy átesünk a ló túloldalára.
Korábban boldog boldogtalan akár a körzeti orvosok jóindulatából is kaphatott mozgáskorlátozott kártyát. Hadd ne mondjam ennek az összes előnyeit, az ingyenes parkolást és az úgynevezett csillapított forgalmú zónákba való behajtást. Tény, tagadhatatlan, sok volt a visszaélés ezzel az okmánnyal. Kölcsönadták a családban, s a nagyapa nevére kiállított kártyával a kigyúrt unokák is ingyen parkoltak a méretes terepjáróikkal. Miközben a szerencsétlen rokkant kocsival közlekedők nem találtak szabad parkolóhelyet. Erre a kormány bekeményített, s olyan szigorú rendelkezéseket hozott, amelyek révén még a féllábúak is fennakadtak a rostán. Egy alkalmassági vizsgálatot végző orvos megmutatta a számukra kiadott utasítást, amiben állítólag az is szerepel, hogy a lábatlanoknak is megadott időközönként meg kell jelenniük, bizonyítani, nem nőttek ki a lábaik. Végleges határidejű kártyákat senkinek nem adhatnak.
Nos, mostanában egy régi jó barátom súlyos sérülést szenvedett. Járóképtelen lett, s a helyi mozgáskorlátozottak egyesületétől kértünk neki kölcsön egy kerekesszéket. Magam bonyolítottam le az akciót, így láthattam mit is jelent egy ilyen helyzetben lévő embernek a kocsiból való ki beszállás. Egyedül. Mi egészségesek csak a látottak alapján döbbenünk rá, hogy milyen nehézségek elé állítjuk embertársainkat, ha elfoglaljuk a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyeket, s a parkoláskor nem hagyunk elegendő távolságot, beszállási lehetőséget a rászorulóknak. Megvallom, ezek után magam is átértékeltem a belém rögződött rossz parkolási szokásaimat.
S ha már ott voltam a miskolci MEOSZ irodában szóba került a kártyákat kiadó bizottság, a betegekhez való nem mindig humánus hozzáállása is. Tudjuk, hogy a szabályok, a rendeletek alaposan gúzsba kötik a mozgásterüket, de épkézláb emberként sosem tudhatják meg biztosan, hogy ki az, aki pusztán haszonszerzés céljából szimulálja a fogyatékosságát. Tehát kifejezetten fokozná a bizottság, a felülvizsgáló orvosok hitelességét, ha bevonnák a munkájukba a mozgáskorlátozottak országos egyesületének valamelyik vezetőjét. Braun János alelnök, a miskolciak vezetője, aki minden fórumon a fogyatékos embertársaik érdekeit védelmezi, már azt is elfogadná, ha előzetes véleményüket figyelembe vennék. S ha hivatalosan, szavazati jog nélkül, véleménynyilvánítási lehetőséggel helyet kapnának a bíráló bizottságban az már fél siker lenne. Ők ugyanis jól tudják,, kik azok, akik minden szigorúság ellenére csak megkapják ezt a kék mozgáskorlátozott kártyát, ami ma már egész Európában elfogadott. Ott viszont előírás, hogy a tolókocsis piktogram matricát ki kell tenni a jármű hátsó felére. A kártya csak úgy érvényes. Nos, szerintem sok több száz lóerős városi terepjáró tulajdonosa ezt már annyira röstellné, hogy azonnal lemondana a kártya előnyeiről.