SzántóGráf

Jár e rendészeti védelem Veres Pálnak – Alakszait egyenruhások kísérgetik a kampányra – látta e valaki a jelöltek önéletrajzát – valamikor rezidenciájuk volt

Mondjuk neki sincs mitől tartania
Váratlan döntés volt – az előd kijelölte az utódát

Ötévente van önkormányzati választás. Korábban egy esztendővel rövidebb volt a ciklus, így a hozzám hasonló vének emlékeznek rá, hogy tavasszal, az országgyűlési ősszel pedig a helyhatósági választások zajlottak. Megfigyeltem parlamenti választások döntően befolyásolták az önkormányzatit. Elvégre, ha az új kormány jól sepert a regnáló párt simán nyert a legkisebb településen is. Korábban a helyi választásoknak korántsem volt ilyen nagy a tétje, Miskolcon meg még soha nem ilyen nagy izgalom az októberi megmérettetés körül.

Kriza Ákos polgármester úr sajnálatos visszalépése alaposan megpezsdítette a helyi politikai életet. Ahogy elnézem erre a városházán nem voltak felkészülve, sokat rögtönöztek és nem érzékelhető az igazi küzdőszellem. Némi zavarodottság is észlelhető, még nem találták meg az ellenféllel szembeni csodafegyvert. Állítólag keresik, de nem lelik.

Alakszai Zoltán, – sokan még nem is tudják, jegyző maradt – jó lett volna ezt széles körben tudatosítani. Viszont a törvény szellemében, mint polgármester jelölt, elődje kiválasztottja lemondott a választási bizottságban betöltött elnöki posztjáról. Kinek a javára, figyelmetlen lehetek, de sehol nem látom ki lett helyette.

Neki ugyanis idejében kellene figyelmeztetni, hogy lehet, de nem etikus önkormányzati intézkedésekkel kampányolni.  Bontás, avatás, s mi egyéb olyan közszolgálati kötelesség, amely közpénzből egyébként is megvalósulna ez természetes. Neki mindezt hivatalból tudnia kellene.

Amit nagyon hiányolok minden jelölt részéről: kíváncsi vagyok az önéletrajzukra. A frissre, a mostanira. Mi a francért kell ezt a bulvár újságíróknak összeszedni, megszerkeszteni. Ha most én jelentkezem a Lidlbe pénztárosnak potom 300 ezer forintért – őszintén nagyon fontolgatom –egy önéletrajz beadása nélkül szóba se állnak velem. Ebben kéretik, legyen benne, hol született, kik a felmenőik és azt se bánom, ha a programjuk nem azzal kezdődik, hogy folytatom…

Más valami, abban a sokat visszasírt békebeli világban egy polgármester olyan tekintélyes tehetős személyiség, akinek elegendő vagyona volt az élete végéig, Nem a regnálása idején kaparta össze. S tudták, hol és merre lakik. Kaptak egy városi rezidenciát, ahol privát társadalmi életet élhettek, családostul. Két ilyenre emlékszem, az egyik a Népkert melletti ló ambulancia épülete, itt lakott a Hodobay família. A másik az Aranyszarvas patika feletti nagy lakás, közel a városházához. Hogy a polgármester gyalog átmehessen a városházára.

Valaki szóvá tette Alakszai Zoltán minden kampány eseményén ott vannak az egyenruhás rendészek. Fenyegetően vizslatnak. A jegyző úr mondta, nem ő kérte, s neki nincs mitől tartania. Tehát a fiúk merő önszorgalomból kísérik. Megszokásból. Nos, szerintem jól teszik, nem árt az óvatosság, egy ilyen választási kampány során bármi megtörténhet, amit egyikőnk se szeretne. Viszont a lovagiasság szabálya szerint Veres Pált is megilletné egy ilyen kíséret. Hogy elfogadja, e ezt vagy nem legyen az Ő dolga. Az illetékeseknek viszont már régen fel kellett volna ajánlania ezt a lehetőséget. Október közepén már késő lesz.

 

Exit mobile version