SzántóGráf

Hála és köszönet Alakszai Zoltán úrnak – számíthat a voksomra, ha nem tiltanak el a közügyektől – én lennék az a csodapók, a százkezű

Bizonyítási

Jövő hét szerdán folytatódik a perem. Mint ismeretes hivatalos személyek elleni fegyveres erőszakkal vádolnak. Ne tőlem várják az igazságot, van erre egy hivatottabb szerv a bíróság.  Magam is csak ott remélhetem, hogy ez a rémálom, amit a felső képen látható urak kiterveztek és hatósági segédlettel kivitelezték egyszer csak véget ér. Ám mielőtt a posta előtti parkolásról beszélnénk íme itt a levél a majdani polgármesteré, aki jegyzőként volt bátorsága mindenkivel szembeszállva leírni – a járdára az útburkolati jelet az önkormányzat festette fel.  Ha a történetben mélyebbre vájunk akkor ez Lévai István miskolci forgalomtechnikai rendszerének a felelőse rendelte el. A megszerzett dokumentumok szerint – a felfestést végzőknek is van ilyen, ezt még nem darálták le – az ott megszüntetett parkolóhelyek felszámolásakor mázolták fel a járdára. Azért, hogy az oda álló kocsik ne állják el a bejáratot.  Ez annyira igaz, hogy a rendőrség illetékese kínjában azt találta ki, hogy fizikai akadályokat vascsöveket kell kihelyezni. Persze ez se garancia arra, hogy az autósok ne álljanak oda. Én egyébként minden ellenkező híreszteléssel szembe, nem parkoltam oda, járó motorral hetes másodpercre félreálltam, hogy elengedjem a mögöttem jövőket. A hiperaktív, harcra edzett Szabó Krisztián ezt az alkalmat használta ki, hogy 22 esztendősen kirúgja egy 68 éves ember lábait, beverje a fejemet a kocsiba és hátrabilincselt kézzel a földre nyomjon. Majd a zsebemből kitépje az engedéllyel tartott gázpisztolyt. Maradt ideje – hagytak rá . hogy időközben az összes kamera felvételét töröljék.  A tanú szerzése már bonyolultabb volt, nem is bízták a rendőrökre. Kerestek egy maguk közül valót.

Jelzem , hogy az intézkedés jogalapja eleve necces. Ha maga a jegyző, aki most is jegyző és polgármester jelölt volt bátorsága kimondani – igen is az ott útburkolati jel a járdán. Ami azt mutatja, hogy meddig állhatnak oda a kocsik.  Illusztris tanúm lesz – ha vállalja , örök hálával tartozom  valamit egy teljes család szavazataival.  Tegyük fel, hogy Alakszai úr a bíróság előtt azt mondja, aláíratták vele és Ő nem is tudott erről a levélről.  Ahogyan megismertem ez elképzelhetetlen.  Egy leendő polgármester eleve nem ír alá semmit úgy, hogy ne olvassa el és ne egyeztessen előtte szakmai szempontból.  Tehát ha az útburkolati jel – miért ne lenne az akkor, a rendészek oktalanul, alaptalanul, merő pénzbehajtásból sarcolták az oda parkolókat. Tehát az ott beszedett milliók, s a bírságolás során elszenvedett minden értelmetlen sérelem után jogos a jóvátétel.

A polgármesterjelölt úr levele egy szakmai alapon nyugvó megállapítás. Ráadásul korrekt és pontos – benne szerepel, hogy kik kérték a mázolást. Erre mondta a legnagyobb versenytársa – ideje , hogy a városházán kirostálják a semmihez nem értő alkalmazottakat. Ez Alakszai úr programjába is beleillik.

November hatodika hősei – a tökéletes intézkedés résztvevői – udvariasan köszöntek, bemutatkoztak majd paragrafusokra szedve mondták, hogy mi a bűnöm. Na ha ezt valaki elhiszi, meg is érdemli. Ja és a borostás úr miután kitépte a zsebemből az óriási kockázatot jelentő gázpisztoly letette  a földre. Hátrabilincselt kézzel nyúlkáltam a fegyver után – mesélte a rendőrségen. Mindig tudtam , hogy egy csodapók vagyok , de a bizonyítási kísérletnél eltekintettek ettől a cirkuszi mutatványtól. Pedig előző este gyakoroltam.
Exit mobile version