SzántóGráf

Az EMMI megegyezett a traumatológusokkal – a baleseti sebészek is közleményt adtak ki

Kásler

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyra becsüli a traumatológusok

munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek.

Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus

Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az

EMMI-vel való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken

tanúsított.

Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy 2007-ben

éppen a második Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos

traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi

Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be

a Péterfy Sándor utcai Kórházba.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

A Magyar Traumatológus Társaság közleménye

– Nyilatkozat a sajtóban megjelent “Leállhat a baleseti ellátás: ultimátumot adtak a traumatológusok” címen megjelent hírről

 

A Népszava online-ban a mai napon a fenti címen megjelent

publikáció sajnálatos módon még a Magyar Traumatológus Társaság

(MTT) közgyűlése előtt került publikálásra, ezért az érdemi

információt nem tartalmazhat.

Az MTT Elnöksége határozottan elhatárolódik a fenti publikációtól.

Határozottan visszautasítjuk azt az állítást, mely szerint “2019.

szeptember 1-én, sem azt követően semmi nem történt”.

Az MTT Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság több

hónapos közös munkával egyeztetett az EMMI-vel, mely során

kidolgozásra került a traumatológiai ellátás finanszírozásának

módosítása.

A módosítások megvalósítására az egészségügyi tárcától határozott

ígéretet kaptunk.

Az MTT mai közgyűlésének határozatáról az MTI-t tájékoztatjuk.

A Magyar Traumatológus Társaság kizárólag a betegek érdekeit szem

előtt tartó szakmai munkát végez, és határozottan elhatárolódik

bármiféle politikai megnyilvánulástól.

Kecskemét, 2019. szeptember 27.

Dr. Wiegand Norbert

az MTT Elnöke

 

Dr.Flóris István

az MTT főtitkára

 

 

Exit mobile version