Különösen alakult az idei megemlékezés Miskolcon, az 1956. októberi szabadságharc évfordulójáról. Mivel a választások után, a még ügyvezető városvezetés igyekezett idejében megszervezni az ünnepséget az új polgármester aláírása nélkül mentek ki a meghívók. Bár ez furcsa volt, természetesen semmi gondot nem jelentett, hiszen így is minden program az előre megtervezett forgatókönyv alapján zajlott.
A pártok és az egyéb szervezetek idejében jelezték, hogy hol melyik helyszínen koszorúznak. Összességében teljes volt az összhang, és aki valamennyi emléktáblánál, szobornál jelen volt tanúsíthatja, a szónokok minden aktuális pártpolitikai ellentétet feledve, ténylegesen az ötvenhatos szabadságharc hőseire, elesetteire a felkelésre emlékeztek.
A szokásos záróünnepségre megtelt a miskolci Nemzeti Színház. Veres Pál Miskolc új polgármestere figyelemre méltó ünnepi beszédet mondott. A történelmi visszaemlékezésében klasszikusokat idézve jegyezte meg mi a különbség a hatalom szeretete és a szeretet hatalma között. Ha választhatunk – mi az utóbbit akarjuk.
Legyen Miskolc az áhított békesség városa. Minden fellépő megirigyelhette volna azt az őszinte szűnni nem akaró tapsvihart, amit Veres Pál kapott színpadra lépésekor és a beszéde végén.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata pedig egyedülállóan ötletes és méltóságteljes előadással ajándékozott meg mindannyiinkat. Városunk tizenhat egyszerű mártírjáról, akiknek a nevét emléktáblán is megörökítették sikerült olyan megható megjelenítést összeállítani, ami mindannyiunk számára emberi közelségbe hozta a nemzeti felkelés tragikus pillanatait. Elismerés illeti a rendezőjét. 
Engedtessék meg, hogy az ilyenkor szokásos közhelyekkel teli tudósítások után megosszam a saját észrevételeimet. Jó volt látni, hogy sokan voltak, csaknem mindenki elfogadta a meghívást. Feltűnt, hogy Veres Pál polgármester elődeitől eltérően a beszéde után nem a páholyba vonult, hanem a nézőtér első sorába. Szürreális, szokatlan volt, hogy Kobold Tamás és Káli Sándor egymás mellett kapott helyet a karzaton. Meg is jegyezték, hogy ők mindvégig versenytársak, ellenfelek voltak és nem ellenségek. Ezek az apró talán mások számára nem is érzékelhető nüánszok jó példával szolgálhatnak a ma aktív politikusainknak.
Ajánlom mindenkinek Kerényi László kollégám képeit.