SzántóGráf

Életmű Díj és Fair Play Trófea kiemelkedő sportprotokoll tevékenységért

 

 

Büszkék vagyunk arra, hogy a Nemzetközi Protokoll Szakemberek

Szervezetének (NPRSZ) örökös tiszteletbeli elnöke, Karger Kocsis

László négy évtizedes, a magyar sport érdekében végzett elhivatott

munkáját két kiemelt hazai sportszervezet magas szinten elismerte.

Mint arról beszámoltunk, az NPRSZ november 21-i szakmai napján

Bokor Balázs nagykövet tartott előadást, mellyel egyidőben a Magyar

Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség (MEFS), valamint a Magyar

Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága tartotta éves díjátadó

gáláját.

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár köszöntőjét követően

az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság nyugalmazott protokollfőnöke

MEFS Életmű Díját vehetett át. Méltatásában dr. Székely Mózes, a

MEFS főtitkára elmondta, Karger Kocsis László kereken 30 éve

szolgálja az egyetemi sportot és „egyszemélyes intézményként” végzi

kitartóan és odaadóan munkáját: eddig 27 Universiadén segítette a

csapatvezetést.

A MOB Fair Play Díjátadóján Dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum

igazgatója laudációjában elismerően szólt a volt pannonhalmi bencés

diákról, aki több mint negyven hazai rendezésű VB és Eb

protokollfőnöke volt, a háttérből láthatatlanul és precízen

irányítva az eseményeket. Ma már egyetemeken oktat; emellett a

Sportmúzeum pártfogója, támogatója is.

Gratulálunk!

 

Exit mobile version