Miskolcon volt néhány emblematikus belvárosi vendéglátóhely, amelyeknek sajátos, egyedi törzsközönsége volt. Zöme több generáción át családi tulajdonban volt így hosszú évtizedeken át nemcsak a nevüket őrizték meg, hanem a bútorzatukat is. Nem véletlenül gyűjtötte be ezeknek a berendezését a budai várban lévő vendéglátó ipari múzeum. Valamennyit oltalom alá helyezték. Úgy tervezték, gondolták, megőrzésre érdemesek, hadd lássa az utókor is miként, milyen környezetben szórakoztunk a húszadik században
Sokáig csak a fővárosban gyönyörködhettünk a miskolci Roráriusz és a Rácz kávéház berendezésében. Míg nem a Déli Hírlap várospolitikai szerkesztői és a városszépítő egyesület vezetése együttes erővel ki nem harcolta, hogy ezek a bútorok visszakerüljenek Miskolcra, s helyet kapjanak a fő utcán. Nem volt jó ötlet. Nagyot hibáztunk. Nem kalkuláltunk azzal, hogy a rendszerváltást követő privatizáció nagy nyertesei messziről jött idegenek lesznek. Számukra már semmit nem jelent, hogy hajdanán kik ücsörögtek a kávézó székein. Élünk még néhányan, akik megfordultak a Roriban vagy a Ráczban. S láthattuk ezeken a helyeken a helyi neves színészeket, újságírókat köztük Benedek Miklóst, aki kolumnás színházi kritikákat írt és volt mersze a nyugati filmeket is felmagasztalni.
Ez a címkép pontosan 1992 tavaszán készült, Kerényi László kollégám, barátom örökítette meg a Roráriusz berendezését. Nagy örömünkre a Rácz cukrászda hófehér berendezését is visszakaptuk. Majd innentől írhatnám se kép se hang. Ugyanis amikor a Kossuth Lajos utca sarkára költözött a Westel üzlet kipaterolták a kávéházat és a múzeumi oltalom alá helyezett bútorok szőrén, szálán eltűntek.
Emlékszem Kanyógh Miklós közismert miskolci lokálpatrióta dühösen telefonált nekem egy vasárnap délután, hogy most viszik el a Rori berendezését. Egy olasz rendszámú kamionra pakolják a Pannónia szállodánál. Mit tehettem, mit tehettünk volna. Kinek kellett volna szólnom, azon kívül, hogy a nyilvánosság elé tártam a történteket.
Kerényi Laci azért küldte ezt a fotót, mert valami hasonló történhet az Aranyszarvas, patika illatú többszörösen védett berendezésével is. Meglopnak, megrövidítenek, s ezeket a számunkra fontos emlékeket már unokáink se látják többé. A nyolcvanas években Kovács Gábor a tanács kereskedelmi osztályvezetőjének a megrendelésére készítettem egy videót a belvárosi üzletekről, vendéglátóhelyekről. Dokumentáltam az akkori állapotukat. Szerepel benne az Aranyszarvas is, amelynek a homlokzatára sikerült visszatenni a mutatós aranyszarvast.
Mára lassan minden értékes ereklyétől megfosztanak minket. Ki állhatna az útjukba?