SzántóGráf

Az idei költségvetésről egyeztettek a frakciók a Miskolci Városházán

miskolc

 

 

A következő, augusztus 27-ei közgyűlésen fogadhatják el Miskolc 2020-as, átdolgozott költségvetését, melynek egyeztetésébe valamennyi frakciót, így a Velünk a Város és a Fidesz-KDNP képviselőit is bevonta a városvezetés.

 

A 2020-as költségvetés első féléves korrekciójával kapcsolatban augusztus 11-én délelőttre hívott össze egyeztető ülést Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere. A tanácskozáson részt vettek az önkormányzati frakciók vezetői, Miskolc város tanácsnokai, a Miskolc Holding vezetése, dr. Ignácz Dávid jegyző és Soós Attila, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke is.

 

Az ülésen a résztvevők közösen tekintették át a költségvetésnek az első félévben szükséges módosításait, a koronavírus-veszély idején meghozott kormányzati döntések gazdasági-pénzügyi hatásait, valamint a vírus elleni védekezés miatt jelentkező többletkiadásokat.

 

Mint ismert, a koronavírus elleni védekezés költségeihez való hozzájárulás címén a kormány többszáz millió forintnyi idegenforgalmi és gépjárműadó-bevételt vont el Miskolctól, további milliárdos bevételkiesést okozott a turizmus leállása, a Diósgyőri vár és a fürdők kényszerű zárva tartása, a parkolás ingyenessé tétele, illetve a kijárási korlátozások ideje alatt a tömegközlekedési eszközök utasforgalmának 80-90 százalékos csökkenése.

 

A ma délelőtti ülésen a résztvevők az első félévben szükséges költségvetési módosításokat tekintették át. A megbeszélés a jelenlévők konstruktív együttműködésével zajlott, a most megvitatott költségvetés-tervezet augusztus 27-én kerül majd a közgyűlés elé.

 

Exit mobile version