SzántóGráf

Elhunyt Jiří Menzel, világhírű cseh filmrendező – Kerényi László videója

82 éves korában meghalt Jiří Menzel, világhírű cseh filmrendező.

Halálhírét felesége osztotta meg a Facebookon. Olga Menzelova azt írta: „Szeretett Jiřinkónk, becsületesek közül is a legbecsületesebb. Tegnap este karjainkban hagytad itt a világunkat.”

Jiří Menzel 1938-ban született Prágában, és a prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán tanult. Pályája elején a cseh állami televíziónál dolgozott sokáig, mielőtt igazán filmezni kezdett.

Nevét a csehszlovák új hullám egyik legfontosabb alakjaként ismeri a filmtörténet. Legfontosabb filmje a Szigorúan ellenőrzött vonatok volt, amiért 1967-ben Oscar-djat is kapott, és Golden Globe-ra is jelölték. A Pacsirták cérnaszálon című 1969-es filmje Arany Medvét nyert. Ő rendezte többek az 1981-es Sörgyári capricciót is, a 2006-os Őfelsége pincére voltam című filmje pedig FIPRESCI-díjat kapott.

Több magyar filmben is játszott, többek közt Böszörményi Géza Szívzűr című filmjében és Szabó István Ajtó című filmjében is.

Közeli kapcsolatot ápolt a magyar művészvilággal: 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést is megkapta.

Exit mobile version