SzántóGráf

Miskolc továbbra is elkötelezett a Bartók Plusz Operafesztivál megrendezése mellett

 

 

Mindenekelőtt köszönöm Kesselyák Gergelynek, hogy Bartók és a város különleges találkozását 2001-ben Hegyi Árpád Jutocsával és Müller Péter Sziámival megálmodták és ezt az álmot megmutatták a miskolciaknak és Európának. Miskolc nagy múltú zenei öröksége erősödött meg általuk és került a szakmai figyelem középpontjába. Társulatok és híres előadók sokasága érkezett az első tíz évben városunkba, amit örömmel fogadott a miskolci közönség. Az ismert és szeretett klasszikus operákra megteltek a színház előadó termei, a fellépő művészek hírét vitték a miskolci közönség szeretetének, különleges vendéglátásának. Sok lelkes miskolci dolgozott azért, hogy a városunkba érkező külföldi és hazai vendégek megismerjék a város páratlan természeti adottságait, kiemelkedő kulturális értékeit. A város valamennyi szállodája megtelt a fesztiválok idején. Miskolc a „bartóki örökség” egyik fontos őrzője lett, így nyilatkoztak erről a Bartók leszármazottak is.

 

A második évtized egy új szakmai irány megfogalmazása szerint folytatódott, mely törekvést a város lehetőségeihez mérten támogatta. Az újkori opera megszületésében a miskolci fesztivál fontos szerepet vállalt, ugyanakkor az a varázs, ami a nézőket estéről-estére a színházba hívta elmaradt. Az évről-évre csökkenő bevétel miatti plusz támogatást, már sem a kulturális kormányzat, sem a város önkormányzata nem tudta vállalni. Éppen ezért Kesselyák Gergely igazgató úr lemondását értem, és megértem, hiszen az elmúlt másfél évben ismerve a város céljait és lehetőségeit, kollégáival végig követte a miskolci operafesztivál megőrzése irányába tett városvezetői lépéseket és döntéseket. Leveléből kiderül számomra, hogy ő is belátta és felmérte azt, hogy a budapesti opera hagyományok felélesztésével, valamint a budapesti és országos Bartók tavasz létrehozásával új helyzet jött létre, amely Miskolc számára bezár egy ajtót, de egyúttal ki is nyit egy másikat. Azon dolgozunk kollégáimmal, hogy beléphessünk rajta.

 

Miskolc továbbra is elkötelezett amellett, hogy amint lehetséges, a város újra megrendezze a Bartók Plusz Operafesztivált. Azokat a vádakat, miszerint a városvezetésnek más lenne a szándéka, határozottan visszautasítom, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben a járványhelyzet nem tette lehetővé e nívós zenei ünnep megrendezését, Miskolc MJV Önkormányzata finanszírozta a fesztiváliroda működését.

 

Kesselyák Gergelynek köszönöm áldozatos munkáját, mellyel beírta magát Miskolc aranykönyvébe. A város nem fogja elfelejteni azt, amit érte tett.

 

Veres Pál

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere

Exit mobile version