Ismét találtam néhány régi fotót a Déli Hírlapos időkből. Miután ezek napvilágra kerülnek kapok hideget meleget. A legtöbben azt vetik a szememre, hogy én számoltam fel a lapot. Miattam szünt meg a DH. Nos, akár büszke is lehetnék, ha ennyire értékelik a befolyásomat. Őket ki kell ábrándítanom, de nagyon, én aki ott voltam a napilap alapításánál és legalább 15 esztendővel meghosszabbítottam a létét, a fennmaradását, amikor totál csődhelyzetből átvettem az írányítást csak azt tettem amit lehetett. Megváltozott a világ, teljesen piacalapú lett, a nyugati kiadók leuralták a médiabirodalmat és mindezek ellenére akkoriban a Déli volt az utolsó magyar tulajdonú napilap. Miránk fente a fogát az összes külföldi médiacézár. Porszem lettünk a gépezetben és kilógtunk a politikai semlegeségünkkel a sorból. Tessék megnézni a jelenlegi piaci helyzetet, ezen a palettán ma már esélyünk se lenne a fennmaradásra. Nekünk se nyomdánk, se saját szerkesztőségünk de még terjesztő hálozatunk se volt. Ami a társaságot összetartotta az újságírás iránti elhivatottság. Végül arra csak büszke vagyok, hogy sikerült a két napilapot egy elfogadható formában, egyenlő esélyekkel összetolni. Kényszerhelyzet volt. A többség elkerülte a munkanélküliséget és nem kellett a postára járniuk melegedni vagy nyáron hűsölni. Különben akik hiányolják, visszakérdezek – előfizettek e a Délire vagy csak a fiatalkori nosztalgia okán búsonganak. Kérdezem én az örökös, tiszteletbeli bűnbak. Bűnbaki. S jöjjenek a képek.