SzántóGráf

A 444.hu internetes portálon 2022. január 21-én „A bírót rúgják ki, mert ez vérlázító!” címmel megjelent cikk kapcsán a sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban az alábbiakat közöljük

birosági távmeghallgatás

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar –mint országos hatáskörű szerv– elnöke 2021.
 első felében megkereste az OBH elnökét, hogy egy pesti központi kerületi
 bírósági csoportvezető eljárásával kapcsolatos kifogást jelezzen.

Figyelemmel arra, hogy az MBVK elnöke által előadottak kivizsgálása
a Fővárosi Törvényszék elnökének hatásköre, az OBH elnöke felhívta
az MBVK elnökének figyelmét arra, hogy az ezzel kapcsolatos panasz a
Fővárosi Törvényszék elnökénél terjeszthető elő és erre tekintettel
a közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségét biztosította.
 Valótlan a sajtóban megjelent valamennyi olyan állítás, amely arra
utal, hogy az MBVK elnöke az OBH elnöke irányába egy bíró
"kirúgásának" igényét fogalmazta volna meg.
 Az MBVK elnöke által előterjesztett panasz alapján a Fővárosi
Törvényszék elnöke az esetet kivizsgálta.
 Az ennek során az OBH-ban, illetve a Fővárosi Törvényszéken 2021.
évben keletkezett iratok tartalmával kapcsolatban bővebb
felvilágosítás – a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002.
(VIII. 1.) IM rendelet 86. § (1) bekezdése, továbbá a bíróságok
egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH
utasítás 177. § (1)-(2) bekezdéseire figyelemmel – csak az ügyben
érintett személyeknek adható.
 Az OBH elnöke a szükséges jogi és igazgatási lépésekről intézkedik.
     Kiadó: Országos Bírósági Hivatal
Exit mobile version