Máig sem tudom miért, talán helyi folklór volt, a városunkban talált kulcsokat rendre a Déli Hírlap titkárságára
adták le. Talán azért, mert a
hetente kétszer megjelenő Miskolciaké a szó rovatunkban
mindig közzétettük a gazdájukat kereső kulcscsomók paramétereit. A rendszer annyira
bejáratódott, hogy végül már
egy ládára való nyitószerkezetet őriztünk. Jó volt látni azt a
sugárzó boldogságot, amikor
valaki nálunk lelte meg a keresett kulcsait. Ahogyan manapság visszagondolok erre a
spontán szolgáltatásra, ez volt
az újság egyik legsikeresebb
marketingfogása.
Jómagam is gyűjtögető vagyok. Aki egy jól-rosszul működő szocialista hiánygazdaságban szocializálódott, az az
elhajlott százas szöget is megőrzi. Semmit nem dobunk ki,
mondván egyszer még csak jó
lesz valamire. Így aztán az elmúlt fél évszázad során egy szatyorra való kulcsot is sikerült
összegyűjtenem. Van néhány
olyan templomzárba illő nagy
is, amelyet érdemes lenne bearanyozni, és bársonnyal bélelt
díszdobozban őrizni. Legalább
három karikára való kis kulcsom és íróasztalzárakba való
is van. Baráti köröm már felfedezte ezeket a kincseimet, így
aztán gyakran kikölcsönzik, ha
a sajátjukat elhagyták. A visszajelzések szerint jók a találati
arányok, kellő türelemmel száz
próbálkozás után csak akad egy
olyan kulcs, ami hallgat a „Szezám, tárulj!” varázsszóra.
Életem során sokat, sokszor
költözködtem, és akár akartam, akár nem, szinte mindenhonnan maradt nálam néhány
kulcs. Különös, de a csomóról megismerem, melyik honnan ered. Például a Széchenyi utcai lakásunk főbejárati
ajtajába valók hiánytalanok.
Az összes hosszú, normálméretű, még nem léteztek olyan
kisméretű, sárgás biztonságiak, amelyeket házilag is lehetett reszelgetni. A lakásunkkal
szemközti Rinder vasboltban
mindig kínáltak nyerskulcsot,
amelyet satuba szorítva tűreszelővel akár szemre méretezve is megformálhattunk.
Kevesen tudják, hogy a háztömbbizalmiak, a házmesterek
minden lakásba bejuthattak.
Persze a rendőrség, a hatóság
kérésére. Ha nem volt tartalékkulcsuk, kézügyességre hagyatkozó sperhaknival bármilyen
akkori zárat nyitásra bírtak. Ez
a speciális szerszám egy vékony,
csavarhúzószerű vaslapocska meggörbített fejjel. Majd,
ahogy a zártechnika fejlődött,
s a bűnözés világából kiöregedett mackósok eltűntek, a város
legjobb lakatosmesterei lettek a
rendőrök hivatalos zárfeltörői.
A harcsabajszú lakatos, Grósz
Géza bácsi munkásnadrágjának a zsebében mindig volt
három-négy speciális fogó, sosem tudhatta előre, mikor kérik a rendőrök a segítségét. Úgy
tartják, mielőtt munkába kezdett, kérte, forduljon el mindenki. Seperc, és még a Wertheim páncélszekrényeket is úgy
bontotta meg, mint a szardíniásdobozokat szokás. Utódja,
Szegedi Mihály, a szakma öreg
mestere is hasonló képességekkel bírt. Neki viszont már pilótatáskára való, karikára fűzött,
számozott kulcsrengetege volt.
Irigyeltem is tőle.
Ha még egy ideig magam is
gyűjtögethetek, akár utol is érhetem. Kulcspozícióba kerülök,
de zárkirály már nem leszek.
SZÁNTÓ ISTVÁN
( Megjegyzem nekem tényleg van egy nagy pilótatáskányi méretű kulcsgyűjteményem. Akit érdekel megnézheti, megvásárolhatja egybe. Sokkal több és nagyobb változatban mint ami a címképen látható. Minden lyukba való van.)