Varga László 2018-ban ugyan nem tudott egyéni mandátumot szerezni, ám országos listáról végül beülhetett a Fidesz-KDNP alkotmányozó többségével sorozatban harmadjára felálló Országgyűlésbe. A szocialista honatya szerint még mindezen tényezők sem tudták megakadályozni abban, hogy a miskolciak és a környékbeliek érdekei mentén ténykedjen.
– Négy év alatt háromszázötvenkilenc önálló indítványom vagy felszólalásom volt – kezdte számvetését Varga, majd az összehasonlítás kedvéért hozzátette, a körzet ügyeinek képviseletére formálisan is megbízatást kapott fideszes Hubay Györgynél ez a mutató harmincöt, míg Csöbör Katalinnál csupán huszonegy.
Ily módon – áttekintésének tükrében – egyedüliként kellett „a nemzet házában” egyebek mellett a Sajó-Bódva völgyi légszennyezettség csökkentését vagy a környék útjainak felújítását felszínen tartania. De a város energetikai korszerűsítésének kérdésében sem talált a kupolás ülésterem kormánypárti soraiban borsodi támogatókra, miközben óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy megválasztása esetén a 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány által leállított panelprogramot újból be tudják indítani Miskolcon.
A 2006 óta országgyűlési tapasztalattal bíró Varga 2010-től tehát az ellenzéki patkóból kénytelen felszólalni. Ami persze nem jelenti azt, hogy a miskolci politikus teljes tehetetlenségre lett volna kárhoztatva. Habár a maga mögött hagyott tizenkét esztendőben csupán elvétve ragadható ki mozzanat, mikor kezdeményezéseit a kormányerők érdemben napirendre tűzték volna, megfontolni azért szokták: a SZÉP-kártya zsebeinek átjárhatóságáról szóló javaslatát még a pandémia legelején bevezetett turisztikai korlátozások nyomán dolgozta ki képviselőtársaival. Mindezt akkor – a képviselő elmondása szerint – a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium nem tartotta valós problémának, holott a kormány később saját nevében nyújtotta be voltaképp ugyanazt a tervezetet.
– Mintegy húszmilliárd forintnyi forrást követeltem Miskolcnak és Borsodnak – hozakodott elő, kitérve arra is, az itteni kormánypárti parlamenti képviselők kivétel nélkül szavazták le ilyen irányú kezdeményezéseit.
– Hármunk közül egyedüliként kértem, hogy a miskolci tömegközlekedés továbbra is kapjon állami támogatást, és hogy a kormány adja vissza azt az évi ötszázmillió forintot, amit elvett – ecsetelte az MVK körül kialakult finanszírozási nehézségek felszámolására tett egyéni lépéseit.
Végső akciójának keretében 2021 nyarának legvégén fel is kérte a miskolci képviselőket, hogy támogassák vonatkozó javaslatát – a gesztus azonban viszonzatlanul maradt. – Hubay és Csöbör ezzel a miskolci tömegközlekedés ellen szavaztak – fogalmazott bírálóan.
Az Egységben Magyarországért jelöltje végezetül leszögezni kívánta: megválasztása esetén továbbra is azokon az indítványokon fog munkálkodni, melyek az emberek hétköznapi problémáira jelentenek életszerű, praktikus megoldásokat.
– Azt vallom, hogy ott kell lenni az emberek között, meg kell ismerni a problémáikat, azokra megoldásokat kell javasolni a Parlamentben, s tűzzel-vassal kitartani mellettük – zárta mondandóját, és tekintett a jövőbe bő egy héttel az országos voksolás előtt a megyei II-es számú körzet baloldali aspiránsa.