Az idősek:
- többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik
a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a
számára eddig is megterhelő közüzemi díjakat,
- nyugellátásának medián értéke havi 135 ezer forint (1 millió
nyugdíjas kap ennél alacsonyabb ellátást) Ebből kell fedezniük a
megélhetésükhöz nélkülözhetetlen 20-30 százalékkal növekvő
élelmiszerek, 10-15 százalékkal megemelkedett gyógyszerek, vitaminok
és segédeszközök megvásárlásának árát,
- közül több mint 600 ezer fő magányosan él, így a
lakásfenntartással kapcsolatos költségeket egyedül kell viselnie,
nyugellátásuk jelentős részét pedig a rezsiköltségre kell
fordítaniuk,
- koruknál fogva is, a régebben megvásárolt, akkoriban az
energiatakarékossági szempontokat figyelmen kívül hagyó lakásokban
élnek. Nincs forrásuk a nyílászárók, és egyéb szerkezeti
hőszigetelések utólagos elvégeztetésére,
- a közelmúlt pandémiás időszakának nagy vesztesei voltak, a
kényszerű bezárások, a terven felüli plusz kiadások, az életvitelük
korlátozása miatt felmerült plusz költségek következtében.
Javaslatok:
- A medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők – hasonlóan
más társadalmi csoporthoz – mind a földgáz-, mind a villamosenergia-
szolgáltatást kedvezményes áron legyenek jogosultak vételezni.
- Azon medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők számára,
akik szénnel vagy fával tudják csak megoldani a fűtésüket, a téli
hónapokra, havi ötezer forint értékű "rezsiutalványt" kelljen
folyósítani.
- Az energiaszolgáltatók, nyugdíjas fogyasztó esetén, csak az éves
elszámolási időszakot alkalmazhassák.
- A Kormány írjon ki a nyugdíjasok számára, százszázalékos
támogatás mellett, lakásuk energetikai korszerűsítéslére ösztönző
pályázatokat.
Kiadó: Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület