SzántóGráf

ELKÉSZÜLT A SZÁZ LEGEREDMÉNYESEBB MEGYEI CÉG TOPLISTÁJA

A Top 100 című kiadványba azok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhellyel rendelkező vállalkozások kerültek bele, amelyek a legeredményesebb évet zárták az előző gazdasági évben. A toplistásokat bemutató lapot csütörtökön mutatták be a közönségnek és adták át az érintetteknek Miskolcon.
Fotó: Juhász Ákos

A nagyszabású fogadás keretében bemutatott toplistát idén tizenhatodik alkalommal állította össze és adta ki az Észak-Magyarország megyei napilap, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága támogatásával.

A Top 100 kiadvány a megye gazdálkodóinak elmúlt évben elért eredményei alapján állítja fel a rangsort. Mint elhangzott, ebben az évben mindössze hét helyen változott a lista, hét vállalkozás került ki és jött be helyettük hét új, akik tavaly nem szerepeltek még a lapban. Ez jól mutatja azt a nagyfokú stabilitást is, amely megyénk vezető cégeire jellemző. A kiadványt a megye és a város rangos közéleti és gazdasági személyiségeinek részvételével adták át ünnepélyesen a százas rangsor jelenlévő tagjainak. Az eseményen átadták az idei megyei Top 100 Gazdasági Díjat is, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságában betöltött szerep alapján egy szakemberekből álló zsűri ítél oda minden évben az adott év nyertesének.

Középen a díjjal Marton Zsombor (Fotó: Juhász Ákos)

A 2022. évi díjazott Marton Zsombor, a Mol Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója lett, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy átvehette ezt a rangos díjat. Elmondta: „Tavaly is éppen itt álltam, akkor én voltam a Top 100-as kiadvány bemutató eseményének felkért előadója, és büszkén mutattam be vállalatunkat a Mol Petrolkémia Zrt.-t és a tiszaújvárosi üzemet. Büszke vagyok arra is, hogy a Mol Borsodot és Tiszaújvárost választotta stratégiai bázisává. Ezáltal hatalmas mértékű beruházások indultak el a megyében, amelyek az iparág csúcsára emelik ezt a régiót.”
A díjazott hangsúlyozta, hogy a díj nem az övé, hanem mindazoké, akik a vállalatnál dolgoznak és dolgoztak az elmúlt években, évtizedekben, mert minden munkatárs erőfeszítésével érték el az eredményeiket, köztük azt is, hogy érdemesnek találtattak idén a Top 100 Gazdasági Díjra.

A rendezvény szónoka Alakszai Zoltán főispán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője méltatta a megye száz legeredményesebb vállalkozását. „Önök nap mint nap megtapasztalják, hogy a gazdasági élet alapvető mozgatórugója a verseny, és ezért a változás folyamatos és egyben szükségszerű is. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor a megyei top 100 tulajdonképpen egy pillanatkép. De itt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sokkal több, mint egy változó rangsor. Ugyanis rávilágít azokra az erőfeszítésekre, célokra és annak a több ezer embernek a munkájára, akik az eredmények mögött állnak. Ebből a rangsorból a sikeres vállalkozások jellemzőit is kiolvashatjuk. Önök olyanok, akik a nehézségekben is meglátják a lehetőséget, és nem adják fel stratégiai céljaikat. Az innováció mellett döntenek, megbecsülik a munkavállalóikat és felkészülnek arra, hogy egy újabb lehetőségnél az élre törjenek” – mondta a főispán, aki egyben elismerően szólt az erőfeszítésekről is: „A megye az önök közreműködésével óriási utat tett meg az elmúlt tíz, tizenkét évben. Tizenhét százalékos munkanélküliség, hiányos infrastruktúra és általános bizalmatlanság jellemezte a kiindulópontot. Ehhez képest az elmúlt években végrehajtottuk minden idők legnagyobb vállalkozásfejlesztési programját. Kiálltuk egy világjárvány gazdasági hatásait. Egy évtized alatt hetvenhét százalékkal nőtt az ipari teljesítményünk, és még így, az energiaválság közepén is tartani tudjuk a hat százalékos munkanélküliségi rátát. Ehhez szükség volt arra, hogy a magyar kormány határozottan a magyar vidék és a magyar vállalkozások mellé állt. Látnunk kell a különbséget, amellyel a vállalkozások egykor és ma szembesülnek. Az eddigi gazdaságpolitika vitathatatlanul sikeres volt, megalapozta ugyanis a bizalmat itthon és külföldön is, és ehhez az kellett, hogy a nehézségek idején is meglássa a kormány a lehetőséget és ne adja fel stratégiai céljait. Elkötelezett, maradjon a munkavállalók, a vállalkozások iránt, hogy a fejlesztési programok mellett a támogató és korszerű infrastruktúrára is hangsúlyt fektessen.”

Veres Pál (a jobb oldalon, Fotó: Juhász Ákos)

Alakszai Zoltán rámutatott: „A legjobb példa épp a kormányhivatalok teljes szerkezeti és szemléletbeli változása az elmúlt években. Az még a politikai pártok között is konszenzus közeli álláspont, hogy ez a reform sikeres volt, hiszen a kormányhivatal ma már olyan szolgáltatást kínál, amely az ügyfél igényekre ad választ és a kötelező feladatokat korszerű keretek között gyorsan és egyszerűen szolgálja ki. Az állampolgárok pedig bizalommal fordulnak a közigazgatás felé.”

Csákó Attila (Fotó: Juhász Ákos)

A házigazda szerepében a Top 100 kiadványt gondozó Észak-Magyarország napilap főszerkesztője Csákó Attila szólt az egybegyűltekhez: „Önök egy nagyon nehéz pályán érték el azokat az eredményeket, amelyekkel bekerültek a legjobb százba. A munkájuk példaértékű, mert nem kinevezés, hanem tényszerű számok, eredmények alapján ülnek ma itt. Száz tulajdonos, száz cégvezető, akik munkahelyeket teremtettek, lehetőséget adnak mérnököknek és szakmunkásoknak is, hogy kenyeret tegyenek az asztalukra. Példaértékű azért is, mert ezeken túl, kiemelkedően hozzájárulnak az adóbevételekhez, a GDP növekedéséhez. Ez nem csak a megye, de az egész nemzetgazdaság szempontjából fontos” – vázolta a főszerkesztő, majd elmondta, mi kell a sikerhez: „Kitartás és szorgalom. Persze a tudás és a szerencse is fontos. Az sem árt, ha a jó Isten megáldotta a vállalkozókat a vállalkozáshoz szükséges mentalitással, ésszel, ahhoz, hogy sikeresek tudjanak lenni.”

Tállai András (Fotó: Juhász Ákos)

A rendezvényen a köszöntők után előadást tartott Tállai András a Pénzügyminisztérium miniszter helyettese, parlamenti államtitkár, és Kovácsné Fecz Csilla a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója. Végezetül Fükő László ügyvezető igazgató mutatta be cégét a Robert Bosch Power Tool Kft.-t a hallgatóságnak.

Bihall Tamás (Fotó: Juhász Ákos)

A Top 100 kiadvány ünnepélyes bemutatóján részt vett többek között Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője Csöbör Katalin, Bánné dr. Gál Boglárka a Megyei Közgyűlés elnöke, és a kiadványt gondozó, és a megye vállalkozóit képviselő Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, akinek szakmai támogatása nélkül nem jöhetett volna létre az idei Top 100 kiadvány.

Exit mobile version