Ma már csak a Fonóda utca emlékeztet arra, hogy hol és merre volt Miskolcon a Pamutfonóipari vállalat. Mivel egy időben dolgoztam egy Textilmunkás nevezetű üzemi lapnak is annakidején gyakran megfordultan a Szinvaparti üzemben. Emlékezetem szerint többszáz vidéki lány és asszony dolgozott itt , rohangáltam a letekerödött orsók között. Elvétve volt itt néhány karbantartó fiatalember és a gyár mellett állt a munkásszálló. Ahová a hímneműek be nem tehették a lábukat viszont a panelépület előtt mindig jöttek mentek sétálgattak az udvarlók, az udvarlójelöltek. Csak úgy izelítőül nézzenek meg néhány fotót, mit is látott ott akkoriban Laci barátom.
Egyébként azokban az években gyakran hallottam a rosszul tanúló lányokat – mi lesz veled ha megbuksz, mehetsz majd a fonódába! Oda ahová minden hónapban egy jól prosperáló szocialista brigád vezetőjét kellett megszólaltatnom. Álmomba ne jöjjön elő az a sablonos szocrealista művem, amelyet még magams sem akartam elolvasni. Tehetek e arról, ha a lap szerkesztője ezt kérte. Hogy mondják el, igaz e együtt járnak színházba és nézzem meg, a jegyeket beragasztják e a naplóba. Pedig mennyivel több más egyéb izgalmasabb mondanivalójuk is lett volna.
Hogy mire emlékszem még, hogy az üzemben óriási volt a zaj, prögtek az orsók, a hölgyeknek nem volt megállásuk,a levegőben töményen szállt keringett papmutpor. Nem valami ideális munkahely volt – ja és a fizetség, ne is beszéljünk róla…
