A város vezetésével, az önkormányzati képviselőkkel és a társszervekkel eddig fennálló jó kapcsolata továbbra is megmarad, és szükség esetén szívesen segít tanácsaival rendészeti kérdések megoldásában, hiszen 40 év szakmai tapasztalat áll a háta mögött.
Távozására vonatkozó kérelmét azzal indokolta, hogy új feladat végrehajtására érkezett felé megkeresés, és ennek kíván a jövőben eleget tenni.
A távozó igazgató megköszönte a városvezetésnek azt a támogatást, amelyet a nehéz körülmények ellenére is biztosított mind a rendészet felé, mind vezetői munkája végzéséhez.
Miskolc MJV Önkormányzata a megüresedett vezetői posztra pályázatot ír ki.