Avida a kórházi ágyából idézte fel a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak a történteket.

,,Visszaviszlek titeket ahhoz a bizonyos szombat reggel 6:30-hoz. Ez egy rövid történet, melyet a túlélésem történetének nevezek. A kibuc WhatsApp csoportjából megtudtuk, hogy terroristák közelednek egyre gyorsabban, lőnek, gyilkolnak és gyújtogatnak, és rájöttünk, hogy ez nem az, mint korábban. A fiam Arcos késeket fogott, a 15 éves fiam. Biztos volt benne, hogy nagy harcossá válik. De én azt mondtam neki, ‘Karmel, ez nem olyan, mint volt. Valami megváltozott. Valami a terroristák vakmerőségével kapcsolatban. Ők nem az elmúlt 22 év terroristái, akiket ismertünk. Ez nem ugyanaz a helyzet’”.

,,Szóval bementünk a védett szobába, és hirtelen hallottuk, hogy valaki próbál bejutni a házba. Nem tudtak bejönni a bejárati ajtón, hallottuk a csengőt. Én, a feleségem, Hadar és Karmel bezárkóztunk a védett szobába. Lekapcsoltunk mindent, és vártunk. Hirtelen hallottunk egy hangot, mely azt mondta: ‘Iftah Al Bab!’ [Nyisd ki az ajtót]. Azt mondtam magamban, ‘nem nyitom ki’. A háború a védett szoba ellen elkezdődött.”

,,Minden erőmmel tartottam a kilincset. A másik oldalról hallom: ‘Iftah Al Bab!’ Mire azt válaszoltam arabul: Takarodj innen! Erre ő: ‘Iftah Al Bab!’ Mielőtt válaszolhattam volna, a Kalasnyikovjával lőtt egy sorozatot az ajtón keresztül, átlyukasztva az ajtót. Én akkor nem sérültem meg, de a 15 éves fiam kezét szétlőtte. Úgy spriccelt a vér, hogy azt nem lehet elképzelni. Mint a filmekben. Borzalmas volt. És megint az a hang az ajtó másik oldaláról: ‘Iftah Al Bab!’, mire én: ‘Takarodj! Ők csak gyerekek. Csak gyerekek vannak itt!’ Mielőtt másodjára kimondhattam volna, hogy ‘Takarodj!’, megint lőttek egy sorozatot az ajtóba, és ekkor eltalálták a lábaimat. A jobb lábamat nem szakította le, de szét lett lőve. A bal lábamat szintén meglőtték. Testhezálló farmer volt rajtam övvel. Összeestem a védett szobában”.

,,Ezen a ponton azt mondtam a feleségemnek, Danának valamint Hadarnak, fogjátok az övemet, tegyétek Karmelre, mert nagyon vérzik, csináljatok neki szorítókötést. Karon ez szinte lehetetlen. Elmondhatom, tényleg nagyon nehéz”.

,,Eljutottunk arra a pontra, hogy hozzákezdtek a házunk felgyújtásához, a védett szoba másik oldaláról. A füst behatolt a szobába, mi pedig fulladoztunk. Ki voltunk merülve. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy nem próbálták kinyitni a védett szoba ajtaját. Otthagytak minket, és lepasszolták a ‘projektet’ a gyerekeknek, akik a felgyújtást nem siették el, volt idejük bőven”.

,,Odáig jutottunk, hogy a feleségem, a lányom és a fiam edényekbe vizelt. Azért voltak edényeink ott, mert a lányom szeret sütni. Vizeletes törülközőket tettünk az arcunkra és így a levegőt kicsit megszűrve lélegeztünk. Teljesen készen voltunk. Ők pedig folytatták a gyújtogatást, a srácok a védett szoba másik oldalán folyamatosan tüzet gyújtottak. Végtelennek tűnt az egész. Aztán egyszerre halljuk, hogy próbálják kinyitni a hátsó ablakot, melyen két nagy vasbetét volt. Azt mondtuk, ha azt kinyitják, akkor másodpercek alatt megölnek minket. Hallottunk egy robbanást, az ablakon lett egy horpadás, mely lényegében egy 10-15 cm-es lyukat nyitott. A következő pillanatban három gránát landolt a szobában. Hallottuk, ahogy gurulnak. A feleségem azt mondta, ‘Végünk van’. Szerencsére a díványhoz gurultak, ami felfogta a repeszek nagyrészét, a plafon szintén. Mi a földön feküdtünk, felszíni sérülésekkel megúszva”.

,,Hadar főhadiszállást állított fel és irányított, egy 13 éves gyerek, jelentve minden csoportnak, egy lila kerekes bőröndben ülve oldalt, a sarokban, őt is eltalálták a repeszek. Relatíve könnyebben megsebesítve. Mondtam, hogy fókuszáljunk Karmelre. Én a sérülésem ellenére úgy tettem, mintha jól lennék. Karmel nagyon erősen vérzett, teste a földön volt feje pedig a diványon. Hirtelen két pontos lövést adtak le Kalasnyikovval ránk, mivel a terroristák százai, akik ott voltak, a negyednél, ők csak…, biztos látták a feleségemet megmozdulni, ezért leadtak két lövést, ő azt mondta, ‘Au’. És ettől az ‘Au’-tól kezdve 15 percen belül teljesen kihűlt. Lefektettük, és azt mondtam Hadar lányomnak, ‘Figyelj, ez rendben van, anya már nem érez fájdalmat. Anya rendben van’. Ő a földön feküdt, mi pedig próbáltuk túlélni. Többet nem lőttek a védett szobára. Folytatták a gyújtogatást a szoba másik oldalán. Szerencsére a hátsó ablakon keletkezett lyukon valamennyire kiment a füst. Valószínűleg ez tartott életben minket. Délután 4-5 óra körül Hadar azt mondta, ‘Apa, Karmel az utolsókat lélegzi’. Karmel azt mondta: ‘ Apa, csak egy dolgot akarok’. Megkérdeztem, mi lenne az. Már a végét járta, alig tudott beszélni. ‘A szörf deszkámmal együtt temessetek el’. Szörfös srác volt, nagyszerű srác. Hihetetlenül barátságos srác volt. Egyszerre azt mondta, ami tartotta benne a lelket, az a szörf deszkája volt. A szörf deszkája itt van velem a kórházban. Itt van velem, mert teljesíteni fogom a kívánságát’.

,,Karmelt a földre fektettem, miután meghalt, a feleségem mellé, és azt mondtam Hadarnak, ‘Hadar, anya rendben van, Karmel rendben van, már semmi sem árthat nekik, minden rendben. Ketten maradtunk’. ‘Apa, nézd, vérzel’. Azt mondtam neki, minden rendben, a hadsereg hamarosan megérkezik. Reggel 8-kor lőttek meg minket, és már este 6 óra volt. Hadar minden csoportnak és mindenkinek beszámolt arról, hogy ‘lemészárolnak minket, megölnek minket’. Este 7-8 körül azt mondta Hadar, ‘jönnek kimenteni minket’. A negyedünk ostrom alá volt véve, több száz terrorista volt kint… Egyszerre a Jahalom egyik katonája benézett a lyukon és azt mondta a bajtársainak, ‘Wow, itt mészárlás volt’. Én pedig azt mondtam neki, ‘Figyelj, két hallott és két életben lévő van itt, vigyetek ki minket innen”.

További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.