A Közlekedési Minisztérium „Biztonságos Visszatérés” műveletének részeként tegnap (pénteken) Asdodban sikeresen kikötött egy személyszállító hajó, amely izraelieket szállított a ciprusi Limassol kikötőjéből. A hajó hajnali 4:30-kor érkezett meg az asdodi kikötőbe, fedélzetén több mint 1500 izraelivel. A hajót egy izraeli haditengerészeti rakétahordozó hajó biztosította. Az asdodi kikötőbe érkezéskor a Belfront Parancsnokság Alon parancsnokságának (a nemzeti missziók parancsnokságnak) a személyzete fogadta a visszatérő állampolgárokat. Az utasok kirakodása és otthonaikba szállítása – a Közlekedési Minisztérium által szervezett transzferjáratokkal – gyorsan és hatékonyan zajlott le. Érkezik a hajó (képek: Védelmi Minisztérium)
Itt nézhetjük meg azt a videót, ami az első hazatérőket hozza Asdod kiktöjébe Ciprusról.
A rakétanaszád kíséri a személyszállítót
Sza’ar külügyminiszter a Ciprusról való hazatérés kockázatairól
Az Iszlám Forradalmi Gárda – az iráni rezsim terrorszervezete – támadást próbált végrehajtani izraeli állampolgárok ellen Cipruson. A ciprusi biztonsági hatóságok és az izraeli biztonsági szolgálatok együttműködésének köszönhetően a terrortámadást meghiúsították. Izrael köszönetet mond Ciprusnak a gyors és hatékony fellépésért. Az iráni bűnöző rezsim szándékosan veszi célba az izraeli civileket Izraelben és külföldön egyaránt. Izrael továbbra is fellép az iráni terrorrezsim jelentette egzisztenciális fenyegetés elhárítása érdekében.
Hogyan tovább?
Az amerikai média nyilvánosan elérhető repülési adatokra hivatkozva szombaton arról számolt be, hogy két B-2-es bombázó szállt fel egy Missouri állambeli légibázisról az amerikai Guam szigetén található katonai bázis irányába, négy Boeing KC-46 Pegasus utántöltő repülőgép kíséretében. A repülőgépek egyedülálló képességgel rendelkeznek arra, hogy a legnehezebb amerikai bombát, a bunkerromboló Massive Ordnance Penetratort szállítsák, amely szakértők szerint az egy áthatolhatatlan hegyvidéki terepen és igen nagy mélységben működő iráni Fordow nukleáris létesítmény lerombolásához szükségesek.
Izrael hasznos fejleménynek tekintené, ha a mostani műveletek elősegítenék az iráni rendszerváltást; ehhez Katz védelmi miniszter utasította a védelmi erőket, hogy Iráni létesítmények elleni egyre intenzívebb csapásokkal „destabilizálják” az iráni rezsimet: “Támadnunk kell a rezsim és elnyomó mechanizmusainak minden szimbólumát, például a Baszidzs [félkatonai szervezet]-et, valamint a rezsim hatalmának bázisát, az Iszlám Forradalmi Gárdát”, amihez hozzájárulna „a lakosság tömeges evakuálása”. Ugyanakkor az első támadások hatására a rezsimet támogató réteg inkább összezárt, és jelenleg az ellenzék részéről sem tapasztalhatók tömeges demonstrációk. Egyes izraeli kommentátorok pedig arra számítanak, hogy Izrael csak Irán nukleáris programja több évre való visszavetésével számolhat.
Amit pedig világszerte nagy figyelem kísér: Guam szigetére indult több B2-es lopakodó stratégiai bombázó, az egyedüli gép a világon, amely mindennél nagyobb konvencionális bombájával képes döntő csapást mérni Fordow hegyek mélyén felépített nukleáris létesítményére. Trump határidőket szabott Iránnak, számos, közvetlenül nem érintett ország pedig a saját kockázatát mérlegeli. Lent: amerikai támaszpontok a térképen, B2-es úton feléjük:
