SzántóGráf

Goldknopf: csak I-ben bízom

ujkeletlive

Jeruzsálem – már a héten összejöhet a túszalku megállapodás

A végtelennek tűnő és sokak szerint eleve kudarcra ítéltetett gázai tűzszüneti és túszalku tárgyalások hátterében Ejál Zamir vezérkari főnök egy minden eddiginél „erősebb harci tervet” mutatott be a kabinetben, ami az övezet teljes katonai megszállására irányul, olymódon hogy teljesíti a háború mindkét követelményét – a túszok kiszabadítását és a Hamász terrorszervezet felszámolását. A vezérkari főnök tervét az általa elvetett humanitárius város alternatívájaként terjesztette elő, élesítése akkor történne meg, ha a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások kudarcot vallanak, vagy ha mégis összejön a harcok szüneteltetésének első 60 napos fázisa, Zamir szerint életbe léphet azt követően, hogy a Hamász és Izrael nem tud megegyezni a háború befejezését illető feltételekről két hónap múltán.

A 12-es csatorna úgy tudja a vezérkari főnök új tervét Binjámin Netanjahu miniszterelnök egyelőre nem tekinti relevánsnak, szemben a túszalku megállapodással, amit tegnap esti források megerősítettek a héber médiában – mondván, még a héten áttörés várható Dohában.

Jeruzsálemi politikai források úgy vélik, hogy a Hamász pozitívan fog reagálni a legutóbb bemutatott izraeli kivonulási térképeket illetően, melyek állítólag jelentős rugalmasságot mutatnak az előző ajánlatokhoz képest, beleértve a vitatott Morag-folyosót, amelyről Netanjahu még néhány nappal korábban azt állította vörös vonalnak számít. A legújabb izraeli vázlat szerint  a katonai erőket az ellenőrzött peremterületekre vonják vissza a 60 napos tűzszüneti időszakra, miközben létrejön a még mindig fogvatartott 50 túsz mintegy felének visszaadása, és nagy mennyiségű humanitárius segélyek bejutását is engedélyezik. A tűzszüneti időszak alatt a terrorszervezetnek információt kell nyújtania a fogvatartott túszok másik felének állapotáról, Izrael pedig beszámol a háború kezdete óta az adminisztratív őrizetben tartott gázaiakról, emellett kötelezettséget vállal palesztin foglyok széles körű szabadon bocsátására a megállapodás szerint.

Eközben az izraeli hadsereg fokozta a szárazföldi hadműveletet újabb kitelepítésre szólítva fel a helyüket, miközben megnőtt a humanitárius zóna közelében meggyilkolt halálos áldozatok száma. Az AP értesülései szerint legalább 93 palesztin halt meg tegnap, amikor megpróbáltak eljutni a segélyelosztó pontokhoz; a hadsereg szerint csak figyelmeztető lövéseket adtak le, hogy visszafogják a kiéhezett tömeget.

Politika

Goldknopf: csak I-nek hiszek

Jichák Goldknopf, volt építésügyi és lakásügyi miniszter, az askenázi háredi Jahadut HaTora vezetője először törte meg a csendet és adott interjút azóta, hogy lemondott kormányzati tisztségéről. Goldknopf, közvetlenül az iráni háború előtti és az ultraortodoxok visszalépése miatt meghiúsult bizalmatlansági indítvány után lépett ki a kormányból és a koalícióból és követték az Agudat Jiszráel képviselői is. A frakció másik szövetségese, a Mose Gafni vezette Degel HaTora múlt héten csatlakozott. A szefárd Sász félig meddig lépett ki a kormányból, de a koalíciós mandátumaikat és bizottsági tagságaikat viszont megtartották.

A háredi frakciók a sorkatonai mentességet biztosító törvényee vonatkozó koalíciós ígéretek be nem tartása miatt döntöttek a politikai bojkott mellett. Goldknopf eddig nem nyilatkozott, tegnap viszont a Kikar Hasabat vezető riporterének, Jisáj Kohen vendégeként élesen bírálta a kialakult helyzet egyetlen felelősét – Binjámin Netanjahu miniszterelnököt. A volt miniszter szerint az eddig javaslatot erejéig összeállított törvényből hiányozniuk kellene a kvótáknak, és szankcióknak, hangsúlyozván, hogy a társadalom 14–15%-át kitevő ultraortodox közösségre túl nagy nyomás nehezedik.

Továbbá, Goldknopf azt állítja, hogy Netanjahu korábban garanciát vállalt arra, hogy a hadkötelezettség alóli mentességet biztosító törvény utolsó olvasatai át fognak menni a Kneszet szavazáson, de ezidáig még a bizottsági jóváhagyáson sem jutott túl. Pártja emiatt lépett ki a kormányból, hozzátéve, hogy amennyiben Netanjahu valóban akarná, a törvény már rég megszülethetett volna.

Ha ő akarja, lesz törvény. A kérdés, hogy hiszek-e neki? Én csak Istenben hiszek,” – tette hozzá, majd ismételten hangsúlyozta, miszerint a koalíciós megállapodásban nem szerepeltek a jesiva diákok elleni szankciók, majd a növekvő végrehajtási intézkedéseket kifogásolt, mint például az 54 ezer kiküldött behívóparancs. „A jesivák és a Tóra-tanulók ellen nem lehet fellépni, nem lehet letartóztatásokat végrehajtani.”

Emellett, azt sem titkolta, hogy a háredi frakciók annak idején azért támogatták a vitatott igazságügyi reformot, mert azt ígérték nekik, hogy az cserébe biztosítja számukra a „Tóra-tanulás alapjogát,” de nyilvánvalóan becsapták őket – „semmi sem valósult meg, tévedtünk, félrevezettek bennünket.”

A beszélgetés során szóba került a politikába sokszor beleszóló, a miniszterelnök fia Jáir Netanjahu kritikájára is, aki azt állította, hogy Goldknopf lakásügyi miniszterként „eladta a Negevet az araboknak,”mire azt válaszolta – „Egyáltalán az országban van? Külföldön ül, fogalma sincs, mi történik a Miniszterelnöki Hivatalban.”

Végül kitért arra a kritikára, miszerint egy esküvőn csatlakozott a „meghalunk, de nem vonulunk be” dalra táncolokhoz, mondván – „senki sem látott engem táncolni, azt látták, hogy körülöttem táncoltak – ellenem. Azért jöttek, hogy ezt a dalt ellenem énekeljék. És nem elég, hogy nem védtétek meg a becsületemet, hogy ne táncoljanak így velem szemben – ti még olajat is öntöttetek a tűzre. Mit akarsz, hogy most vizet öntsek az olajra?”

A főügyész kirúgása előtt a Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Ronen Bar volt Sábák-főnök kirúgását követően, ezúttal a saját maga ellen irányuló kormányzati menesztési kísérlet ellen felszólalva, Gali Baharav-Miara főügyész a Legfelsőbb Bírósághoz azzal a kéréssel fordult, hogy állítsák le a leváltására irányuló bizottsági eljárást. Szerinte az ügy a jogállamiság legsúlyosabb fenyegetését jelenti az 1990-es Bar-On eset óta, ilymódon megakadályozása kizárólag a Legfelsőbb Bíróság közbeavatkozása révén lehetséges.

Visszatérve a jelenbe Baharav-Miara kérése azon jogi szakmai kritikákat erősíti meg, miszerint a kormány politikai céljainak megfelelően próbálja megváltoztatni a főügyész, és más „kapuőrök” (ügyészség, bírák, biztonsági vezetők) kinevezési és elbocsátási szabályait. A folyamat ilymódon aláássa a független jogi tanácsadás intézményét, amely a demokrácia egyik alappillére az országban.

A főügyész bírálta Noam Szolberg, a Legfelsőbb Bíróság alelnökének döntését, aki egyelőre nem avatkozna be a menesztést tárgyaló bizottság munkájába, hanem csak utólag vizsgálná az elbocsátás jogszerűségét, ilymódon a főügyész szerint ez már most legitimációt ad az illegitim eljárásnak.

Amennyiben a kormány szabad kezet kap arra, hogy bármikor eltávolítsa a neki nem tetsző tisztviselőket – akár a folyamatban lévő bűnügyek (mint a Netanjahu-per vagy a „Katar-gate” ügy) befolyásolása céljából hosszú távú károkat okozhat a közszolgálatban, és a demokratikus fékek-ellensúlyok rendszerében.

A főügyész várható kirúgása körül kialakult feszült helyzetben a Legfelsőbb Bíróság említett pénteki döntése értelmében: amennyiben az izraeli kormány úgy határoz, hogy leváltja Gali Baharav-Miara főügyészt, a határozat nem léphet hatályba, mindaddig a bírósági vizsgálatok zajlanak a leváltás elleni jogi kifogások kezelése érdekében.

A döntés több civil szervezet petíciója nyomán történt, azzal a kéréssel fordulva a bírósághoz, hogy függessze fel a menesztés folyamatát, és vizsgálja felül a kormány eljárását a főügyész eltávolítására vonatkozóan.

A főügyész kirúgásának ügyét a kormány egy öttagú bizottság révén akarja érvényesíteni, arra hivatkozva, hogy Baharav-Miara esetében „tartós és lényegi nézetkülönbségek” állnak fenn közte és a kormány között, melyek akadályozzák a hatékony együttműködést. A bizottság döntése értelmében a kormány akár már a következő kabinetülésen leválthatja őt.

A petíciók ellenére a konzervatív Noam Szohlberg bíró ugyan elutasította, hogy ideiglenes végzéssel felfüggessze a leváltási folyamatot, mondván, hogy a bírósági felülvizsgálat csak a tényleges döntés után lehetséges, ugyanakkor világossá tette, miszerint a menesztés a bírósági vizsgálatok befejezéséig nem érvényesíthető.

A főügyész leváltására javaslatot tevő öttagú bizottságot Amihai Chikli diaszpóraügyi miniszter vezeti, tagjai Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter, Gila Gamliel (Likud) tudományos miniszter, valamint Michael Malkieli (Sász) vallásügyi miniszter.

A bírósági döntést követően Slomo Karhi (Likud) kommunikációs miniszter kijelentette, miszerint a kormány nem fogja betartani a bírósági döntést, mivel szerinte annak nincs törvényi alapja. Karhi így véli, hogy a „főügyész politikai zsarnok,” majd felszólította Járiv Levin (Likud) igazságügyi minisztert, hogy vasárnap  (tegnap) kerüljön napirendre Baharav-Miara menesztésére, és nevezzék ki utódját. A főügyész kirúgása egyelőre azonban nem került napirendre.

The post Goldknopf: csak I-ben bízom first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version