Miskolcon nincsenek korrupciós ellenes rendőrök – a fővárosban született meg a határozat – most már illő lenne nyomozni – szembesítéssel kombinálva
Szántó István
Egy rendőrnő aki kénye kedvére csak úgy 50 ezer forintos csekket postázott egy nem létező Kresz táblára hivatkozva. A rendőrség visszavonta a bírságot de a tévedést tudatosan elkövető zsaru ellen nem indított eljárást. Aki egyszer már bosszúból visszaélt a hivatali hatalmával az akár máskor is megtehette ugyanezt.
Ha hó emberek. Íme, itt van a BRFK határozata, a korrupció ellenes rendőrségi alosztály kezdeményezi a felbujtott hamis tanúk elleni nyomozást. Mit gondoltok teljesül e a határozat, lesz e vizsgálat vagy folytatódik a bűnpártolási akció. A helyzet világos, a rendőrnő lusta volt tanúkat keresni, akiket fellelt azok mellettem szóltak, így őket kizárta. E helyett rendelt két rágalmazót. Min valami kínai web áruházból. Leszállították ezek a jó embereket, akikről most még a támadóm is írásban közölte fel lettek bérelve. Nem láttak semmit. Tehát az ügy sima, hiszen a törvényszék is megállapította az egyik össze- visszahazudozik a másikat meg az élettársa leplezte le. Kérdés, miért fontos a rendőrségnek ezeket a rágalmazókat máig is védelmezni miután feketén fehéren látszik motivált felbujtott hamis tanúk, akiket rávettek egy aljasságra.
Ha hamis tanúkat szeretnének így kell rendelni a legegyszerűbben. A hülyeség netovábbja ezt a feljegyzést még csatolták is a nyomozási cselekmény naplójához. Kitől rendeljenek tanúkat hanem a sértettől.Ő lenne az Edina a Soltész, akit a párja már leleplezett a rendőrségen. Kérdés mikor jön el az a szép nap amikor szembesítenek ezzel a rágalmazóval aki már a tárgyaláson elmondta, semmit nem látott mert sietett, meg félt és másnap kérdezte meg a két rendészt mi is történt a posta előtt. Majd előadta magát mint szemtanú, megfeledkezve, nem is egyedül járt arra. Van egy szép magyar mondás, hogy aki hazudik az …. nem jut eszembe a folytatás.Petróczy Attila – mennyit kaphatott ez a motivált hazudozó? Aki a rendőrségi folyóson mielőtt bezárkózott volna a nyomozóval azzal provokált – minek kellett az a nagy diósgyőri stadion – mondta mint harmad osztályú játékvezető. Aki kitalálta, hogy én azt kiabáltam , hogy deszantos vagyok…. meg sok egyéb disznósággal etette a média jeles képviselőit.