SzántóGráf

Hol volt hol nem volt – megajándékoztam a múzeumot a képeinkkel – a szerkesztőségben az osztrákok nem engedték, hogy kiakasszuk

Észak törzsgárda

Ha jól emlékszem ez a kép egy úgynevezett törzsgárda bulin készült a Cyti Hotel különtermében.  Szép szokás volt minden esztendőben megemlékezni  azokról akik legalább már 10 évet lehúztak a kiadóban.  Volt 15-20 és 25 esztendős elismerés is, ami egy kártyaméretű dominóra ráégették az ünnepelt nevét.  Egy szerény vacsora és pezsgős koccintás és rövid méltatás az illető dolgozóról. Nem nagy felhajtás, de jóleső gesztus volt a munkáltató részéről. Még javában dolgoztam amikor az ezredforduló tájékán azt mertem javasolni, rendezzük meg a miskolci nyugdíjas újságírók találkozóját. Ha jól emlékszem a Zsolcai kapui szerkesztőségben volt a találkozó majd megvendégeltük a hajdani munkatársakat a Calypso étterem különtermében. Próbálom összeszedni a névsort – Bekes Dezső, Bohus János, Gyarmati Béla , Laczó József , Wirth Lajos, Szarvas Dezső,  Veress Mihály,  Szilágyi  István  és sokan mások – röstellem , hogy ilyen rövid a memóriám – az viszont tuti, hogy vagy húszan lehettünk. Akkoriban már magam is a hatvanas éveimben jártam, s így természetesen befészkelte az agyamba a gondolat – vajon utánam eszébe e jut még valakinek egy ilyen dzsembori. Persze az előzmények után sejtettem értelmetlen az álmodozás, hiszen a sajtónapokon sem nagyon lelkesedtek , hogy a régi barátainkat is meghívjuk egy közös megemlékezésre.  Mint ahogy azt az ötletemet is elvetették, hogy a volt főszerkesztő és munkatársak képeit kiakasszuk a szerkesztőség folyósóin.  Noha Fodor Lászlótól  Nagy Zoltánig  valamennyiük képét megszereztem, többek között Benedek Miklós és Onodvári Miklósét is, de végül az összeset leadtam a múzeumnak. A címképen balról – Josef Kogler, jómagam, Fodor István és Kiss László látható.

Barcsa, Ónodvári, Gyarmati és Csala Laci bácsi
Fodor László
Kerényi László
Wirth
Laczó József fotós
Varsányi Zsuzsa
Déli hírlkap sajtóház
déli hirlap 2.
Bekes Dezső
Szabados Gábor

DH bohus j
Kollégák dh szaniszló bálint

Magyar tuajdonú lapok főszerkesztői
A helyi média Grósz Károly fejtágítóján

Varga Bea dh

Exit mobile version