SzántóGráf

Rekordszámú vármegyei döntős a Szakma Sztár Fesztiválon

 

 

Idén tavasszal ismét a szakmák legkiválóbb fiatal tehetségei kerülnek reflektorfénybe: 2026. március 26–27-én rendezik meg Budapesten a XIX. Szakma Sztár Fesztivál országos döntőjét. Az eseményen több mint ötven szakmában közel kétszáz diák méri össze tudását, köztük vármegyénk 17 kiemelkedően felkészült tanulója is.

 

Külön öröm, hogy az idei döntősök száma jelentősen meghaladja a korábbi évek eredményeit, ami jól mutatja a vármegye szakképzésének erősségét, a diákok elhivatottságát, valamint az oktatók és a szakmai partnerek felkészítő munkájának sikerét.

A döntőbe vezető út már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. A versenyzők a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny területi előválogatóin bizonyították tudásukat. Ebben az előválogatóban 41 szakmában összesen 623 diák írta meg az interaktív feladatsor, vármegyénk 25 szakképző intézményét képviselve.

A területi fordulóból 37 tanulónk jutott tovább a következő körbe – a középválogatóba – közülük pedig 17-en képviselhetik vármegyénket, iskolájukat a Szakma Sztár Fesztivál országos döntőjében.

A kamara számára kiemelten fontos a szakképzés támogatása és a tehetséges fiatalok pályájának segítése. A döntőbe jutott diákok teljesítménye azt bizonyítja, hogy a szakmák iránti elkötelezettség és a magas szintű felkészítés kézzelfogható eredményeket hoz.

A márciusi budapesti döntőben így nemcsak a versenyzőknek, hanem az őket felkészítő oktatóknak és intézményeiknek is szurkolhatunk.

 

A 17 döntősünk:

Zahuczki Zsuzsanna – Divatszabó/Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum

Fazekas Vanda Ivett – Grafikus/Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum

Bartók Dávid – Villanyszerelő/Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum

Bilkay Gábor – Erősáramú elektrotechnikus/Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

Rónai Zoltán Richárd – Ipari informatikai technikus/Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

Tóth Gábor – Automatikai technikus/Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

Jakab Dorina – Cukrász/Miskolci SZC Szentpáli István Ker. és Vend. Technikum

Varga Vivien – Szakács/ Miskolci SZC Szentpáli István Ker. és Vend. Technikum

Marsi Nikolett Lili – Pincér-vendégtéri szakember/Ózdi SZC Surányi Endre Technikum

Kardosi Petra – Turisztikai technikus/Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

Kiss Hanna – Turisztikai technikus/Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

Stubnya Máté – Turisztikai technikus/Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

Kaulics Balázs – Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus/Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Szabó Dorián – Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus/Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Tolnai Dávid – Távközlési technikus/ Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Petrus Dávid – Távközlési technikus/ Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Molnár Zsolt – Távközlési technikus/ Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Exit mobile version