SzántóGráf

Szántó Rita – Sára könyve a tévében – itt megnézheti a Pirkadat adását

L simon

Először a miskolci könyvvásárban majd a hétvégén, a Duna korzón dedikált a lányom.

Szántó Rita, csaknem negyedszázadig a Déli Hírlap majd az Észak újságírójaként a nap történéseit örökítette meg. Majd jött egy pillanat, amikor úgy gondolta többre is képes, érdemes. S megírta a Sára könyvét – az egy év magány címmel, amelyet két elteltével újra kell nyomatni a nagy érdeklődés miatt. Túl óvatos voltam a példányszám rendelésnél.

Nem is én lennék, ha nem szólnék arról, hogy mint a kiadás producere, menedzsere akár az irodalmi Nobel díjig is képes vagyok a marketingre.

Ki ne felejtsem, köszönet a volt kollégáknak az Észak egy hosszú és tartalmas interjúban népszerűsítette a könyvet. S Rita már túl van egy tévés bemutatkozáson is. Akik ezt elmulasztották most itt megtekinthetik. Ezért hálás vagyok Breuer Péter barátomnak, aki minden kormányinfón, az első sorban ülve teljes letámadással kérdezi a kancellária minisztert.  Így aztán Ritával is könnyen boldogult, lányom mindenre frappáns választ adott. Itt tudta meg az ország világ, hogy Rita a rádiókabaré pályázat díjnyertese, humoreszkeket is ír.

Ismerik azt a kiadót, ahol az első húsz szó ingyenes, az apróhirdetés feladója viszont csak tízet írt. Figyelmeztetik, hogy még egyszer ugyanennyit hozzá toldhat. Na, most ugyanezt teszem – ugyanitt most azonnal megrendelheti Sára könyvét vagy megveheti Miskolcon a Géniusz könyváruházban. Amíg a készlet tart.

Exit mobile version