SzántóGráf

Felszállt a fűst – megválasztották a Miskolc Holding négy tagvállalatának vezetőjét

városháza

 

 

A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot. A beérkező 128 dokumentumból, az Igazgatóság többlépcsős szakmai szűrést végzett, a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint.  A legjobbaknak vélt pályázókat egy következő körben az előkészítő bizottság, majd személyes találkozó keretében a Miskolc Holding Igazgatósága hallgatta meg.

 

Négy tagvállalat esetében az alábbi vezetők kapnak megbízást:

 

Korózs András

 

 

MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. – Korózs András 1961-ben született, mérnöki és közgazdász végezettséggel is rendelkezik. 1986-tól foglalkozik energetikával és vezetékes közműszolgáltatással. Korábban vezető beosztást töltött be a TIGÁZ Zrt.-nél, 2004 és 2010 között már vezette a MIHŐ Kft-t. A társaságnál ezen időszakban jelentős racionalizálás történt, kiemelt műszaki fejlesztések valósultak meg, melyeket több országos díjjal ismertek el. 2010-ben a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke is volt. A város távhőellátásában most is aktív szerepe van, hiszen napjainkig a miskolci geotermikus hőtermelői rendszer üzemeltetését irányította.

Osváth Zoltán

 

Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. – Osváth Zoltán 1962-ben született. Az egyetem elvégzése óta Miskolcon él. Pályafutása során jellemzően nagyvállalati környezetben dolgozott (TVK Zrt, Tiszatextil Kft, Szocio-Produkt Kft, Miskolci Városgazda Kft). Részt vett a Szocio-Produkt Kft. fejlesztésében is.  Több újítást vezetett be a városüzemeltetési feladatok ellátásában, a Miskolci Városgazda Kft-t nyereségesen működtette.

 

 

 

MiREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft. – Németh Judit 1967-ben született. Tősgyökeres miskolci lakos, két gyermek édesanyja. Középiskolai tanulmányait a Herman Ottó Gimnáziumban végezte, majd programozó, informatikus-mérnök, mérnök-közgazdász és okleveles humánszervező diplomát szerzett Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett. Vezetői tapasztalatokat a MIVÍZ Kft.-nél, a Miskolc Holding Zrt.-nél, szakmai vezetői tapasztalatokat egy állami tulajdonú vagyonőrzéssel is foglalkozó társaságnál szerzett.

 

A kiválasztott új vezetők márciusban kezdhetik meg a munkát a tagvállalatoknál.

Az MVK Zrt élén, továbbra is Demeter Péter látja el a vezetői feladatokat.

A Miskolc Holding további három tagvállalatának első emberét, néhány nap múlva választja ki az Igazgatóság.

 

 

Exit mobile version