SzántóGráf

Csaba csak az igazat mondta – nem vezette félre a hatóságot – senki nem köteles a párja ellen tanúskodni

Kisvárkonyi csaba

Volt egy barátom, Kisvárkonyi Csaba, aki élettársával együtt eltűnt a közösségi oldalakról.

Így aztán mi mást tehetnék, itt teszem közzé, soha semmikor semmiért nem jelentettem fel Csabát.  Ám ennek ellenére most kaptam egy rendőrségi határozatot, amelyben megszüntetik ellene a hatóság félrevezetésének a gyanújával folytatott nyomozást. Amit nem én kezdeményeztem.

Ha neki ebből bármilyen bonyodalma keletkezett , őszintén sajnálom, s elnézését kérem.  Hála a jó égnek a 18 dossziéból álló vizsgálati anyagnak, ebből kiderült,  a rendőrség tulajdonképpen semmilyen nyomozást nem végzett.  Csupán a beadványaim olvashatók abban a bizonyos konténerben. Illetve van egy olyan levelecske, olyan hatsoros, amely a panaszom tanulmányozásáról készült.

A lényeg, volt barátom makulátlanul tiszta korrekt és becsületes. Igazából nem is nagyon érthető miért gyanúsították volna meg ezzel a vétséggel.  Nos, ha valaki nem tudná, elmesélem – ha nem jutna el hozzá a bocsánatkérésem – közöljék Vele.

Az történt ugyanis, hogy amikor a két miskolci rendész rám támadt a MIÖR akkori vezetője és helyettese azonnal felbujtott két tanút. Ellenem.  Pontosan kettőt.  Nem volt több raktáron. Ebből az egyik a törvényszéki tárgyaláson elvérzett, kizárták, de csodák csodája nem gyanúsították meg hamis tanúzás címén. Máig is védelmezik.

Soltész Edina aki állítólag hosszú világos klasszikus Colombo ballonban vizionált. Öt évbe tellett, hogy a párja a rendőrségen megcáfolja.

A másik tanú vallomását befogadták, az, aki képes volt azt állítani, hogy engem hosszú világos klasszikus Colombo ballonban látott. Annak ellenére, hogy nekem ilyen kabátom sosem volt , meg egyébként a rabosított ruházatom képe mindenki előtt látható. A nyomozó, az ügyész és a bíró előtt is megvolt.

Nos, a szigorú bírósági ítélet után próbáltam megkeresni Soltész Edinát, hátha elárulja a hamis rágalmazásának, a bosszújának okát. Megleltem a közösségi oldalát, ahol legnagyobb meglepetésemre az első közös ismerősünkként , Csabát fedeztem fel. Azt az embert, akinek öt éven át rendszeresen felpanaszoltam a tragédiámat.  Közben elhallgatta, hogy Edina éppen vele együtt járt arra, tehát ismeri a történetet. Végül félévtized elteltével az elítélésem után Csaba elmondta – együtt jártak arra, s csak annyit láttak, a földön fekszem, és a hátamon térdelnek a derék miskolci rendészek. Majd ugyanezt – tisztelem érte – a rendőrségen is megerősítette, mire odaértek egy dulakodást látott.  Szép kifejezése annak, amikor egy idős emberen erőszakoskodnak a fiatalok.

Miután kértem, hogy az ügyészségen is erősítse meg az állítását, amivel azonnal semmivé válik a párja hazugsága félrevezetés címén nyomoztak ellene. Igaz, nem nagy erőbedobással.  Sajnálom.

Tökéletesen megértem Csaba  hallgatását, időleges szótlanságát, elfogadom, hogy nem volt köteles magától elmondani, együtt voltak, s a párja vizionált. Tulajdonképpen az is szép, hogy ennyi idő után feltárta az igazságot. Bátor vagy! – nem véletlenül a hatvanadik születésnapodon próbáltad ki az ejtőernyőzést.

Ideje lenne, hogy ezek után az illetékesek is újra gondolják a felbujtott tanúk koholmányát. Elirigyelhetnék Csaba bátorságát!

 

Exit mobile version