Vége a háborúnak – egyedülállóan tisztességes tűzszünetet kötöttünk – humánusak voltak a labancok – egy évtized a frontvonalban

Fónagy Pista barátom a jövőbe látott. Folyamatosan faggatott, miközben mint maga is rutinos lapkiadó ki tudta számolni mi mennyi és mi vár ránk .

Magamat olvasom, kíváncsi vagyok hol mennyit csúsztattam, képes voltam e a teljes igazság kiterítésére. Most utólag nem tagadom, minek is már régen egymás keblére borultunk az Észak tulajdonosával. Hihetetlen humánummal kezelték ezt a háború utáni helyzetet.  Akkoriban már cserbe hagyott minket a Népszabadság – ezért sem pergettem könnyeket amikor kipöckölték őket a piacról. Utána az Axel is úgy hagyott minket cserbe mint a teherbe ejtett szeretőket szokás. Magam is csodálkoztam, hogy valójában a Déli valamennyi fontos emberét átvették nem hagyták munka nélkül azokat akik elfogadták a kialakult helyzetet. Magam talán nem is lettem volna ennyire megértő a korábbi piaci harcok után. Csak annyit mondok máig is dolgoznak olyanok a lapnál akik tőlünk igazoltak át. Mint látom óvatosan fogalmaztam, mégis sikerült számos tartós ellenséget szereznem. Szememre vetették, az Északnál dolgozni is kell, mérik a teljesítményt és a minőséget is értékelik. Nehéz volt átállni a katonásabb poroszos munkarendre.

Ahol még azt is megnézték kinek az íróasztalán gyülemlik a kuplerájos papírhalmaz…. A most kiadásra kerülő könyvemben néhány személyes  emlékeimből is kiteregetek egy két szaftosabb történetet. Például akadt olyan aki azért nem jött át az Északhoz mert ódzkodott a számítógéptől….