SzántóGráf

Estére okosabbak leszünk – biztos kézzel ikszeltem – Mohács víziója -a határ mentén már lelkendeznek

Iranian anti-narcotics policemen stand guard on May 20, 2009 next to a concrete barrier built to prevent drug smugglers from crossing into Iran in Milak on the road along the Islamic republic's southeastern border with Afghanistan. Iran gave foreign envoys to Tehran and journalists a rare tour on May 20 of its restive eastern border in a bid to raise awareness and much-needed funds for its war on drugs. Tehran says it has spent about 800 million dollars over three years to deter drug running on its porous eastern frontier with Afghanistan and Pakistan. According to UN estimates, about 40 percent of the 7,700 tonnes of narcotics produced in Afghanistan last year entered Iran, which also faces serious drug abuse among its mostly youthful 70-million population. AFP PHOTO/BEHROUZ MEHRI

Van még három óra az urnák zárásáig. Reggel korán letudtam a kötelességem. Nem rejtem véka alá, nem kérek a kvótából.  Tehát engem nem kellett győzködni.  Nekem nem kellett volna óránként telefonálni, hogy veszélyben a haza, s  kár volt az összes híradóban a migránsválság kockázatait sugározni. Biztos kézzel ikszeltem be a nemet.

Ám mégis bizonytalan vagyok. A franc se tudja , hogy kinek higgyek. Az ellenségesnek kikiáltott média állítja, hogy Brüsszelben már régen lemondtak a kvótázásról. Junckers, és  Schulcz az első két közellenségünk  már régen visszakozott  tehát értelmetlenné vált a népszavazás. Lehet, megeshet, hogy már az összefogásunk híre eltántorította a nyugati politikusokat az esztelen betelepítési tervüktől. Mit nem adnék ha valaki megszólaltatná őket a királyi televízióban. Jó lenne egyenesben hallani, igaz nem igaz, a projekt dugába dőlt. S mi meg nyugodtan hátra dőlhetünk.

Amíg ezt nem erősítik meg hinnem kell a kormány hivatalos deklarációiban. Még akkor is ellenzem a multikulturális együttlét vízióját ha a szívem hasad meg a menekültek hányattatásairól szóló riportokon.  Mert közben arról se feledkezhetem meg, hogy többségük a vendégjoggal visszaélve megkeseríti a befogadó országok polgárainak életét.

A népszavazás  mostani állása – négy óra tizenöt perc van – nem azt jelzi, hogy meglesz az ötven százalékos részvétel. Nagy a közömbösség vagy a túlzott kampány visszájára fordult. Sokan hiszik távolmaradásukkal, egy ember nemje nem számít.  Nem hiányzik majd. Mintha a mohácsi vész előtti helyzet játszódna újra. Amikor a törökök százezrei már a határaink előtt táboroztak a magyar főurak nem voltak képesek fölfogni, hogy mit kockáztatnak. Nem gondolták, hogy a következő százötven esztendő sorsát maguk pecsételik meg a habozásukkal. Nagy szavak, de cáfolhatatlanok.

Mi lesz ha nem lesz meg a feles részvételi arány?   Mi várható, ha a résztvevők véleménye se azt eredményezi amire gondolni se merek.

A szerb határ mentén gyülekező menekültek már lelkendeznek. Úgy képzelik, ha közömbösök maradunk , ezzel szélesre tárjuk a határellenőrző kapukat. S megindulhatnak nyugat Európa szívébe. Ez persze csak egy ábránd.

Akik ma otthon tétlenkedtek ajánlom, hogy nézzenek körül  és tájékozódjanak a fenti magas kerítés környékén. Mindkét oldalán. Egy ilyen helyszíni bejárás, közel keleti túra bizonyára minden drága kampánynál hatásosabb lehet.

Estére meg okosabbak leszünk.

 

Exit mobile version