Dübörgött a vastaps – Hegedűs a háztetőn a miskolci nemzeti színházban -egy emlékezetes premier, rendhagyó beszámolóval

A színész álma a szűnni nem akaró vastaps.  Amikor a színházi közönség hosszú percekig állva ünnepli. Nézőként sem akármilyen egy ilyen közös projektben fátyolos szemmel, őszinte tisztelettel adózni a művészeknek, akik képesek voltak egy szuperprodukciót teremteni.

Ritkaságszámba megy  a Hegedűs a háztetőn miskolci premierje, így aztán örökre szívünkbe zárjuk, s fontos emlékeink között megőrizzük. A Miskolci Nemzeti Színház most pénteken este telt ház előtt debütált a világhírű Hegedűs a háztetőn musicallel. Noha már színházban, moziban és televízióban is többször láttam, aligha gondoltam, hogy öregségemre ennyire elérzékenyülök az egyébként mulatságos, kacagtatónak induló történeten.

A Sólém Aléchem műve alapján készült zenés mű valójában a zsidóság sorstragédiájának az eszenciája. Aki nem még nem tudná a történetet, dióhéjban, egy ukrajnai faluban, Anatevkában létezik egy ottan szokványos Istenfélő zsidó diaszpóra a cári időkben. Elégedetlenségben, békességben, hol boldogságban, óriási szegénységben, ahol  Tevje a tejesember népes családjával él. Mígnem a cár atyuska úgy nem gondolja, hogy egy kis zsidóellenes pogrommal csillapítja az amúgy elégedetlenkedő muzsikokat. Ugye milyen ismerősnek tetszhet ez a gondolkodásmód?

Míg az Istenadta nép egymást gyilkolja addig sem foglalkozik az embertelen hatalom kegyetlenkedésével. Elég, ha megmondjuk, ki a bűnbak, ki miatt nyomorognak, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.

A zsidó humor utánozhatatlan, a Görög László alakította tejesember szarkasztikus monológjaival, mindehhez tökéletesen passzoló mimikával, testbeszéddel képes a hozzám hasonló nyüzsge nézőket is három órán át lebilincselni.

Hosszú lenne felsorolni Béres Attila rendező összes támogatóját. Azt viszont elárulom, hogy Markovics Zsolt miskolci főrabbi úgynevezett szakrális segítséget, tanácsadást nyújtott a darab színpadra állításához, a szereplők hitelességének megformálásához. Ennek köszönhetően a zsidók olyanok voltak, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Végül csak gondolkodóba esem a látottak feldolgozásakor. Érdekelne, egy sokak szerint antiszemitának mondott országban – mint érintett ezt mindig is csípőből cáfolom – miként dolgozhatják fel a mű üzenetét.  Vajon a taps csak a színészi alakításnak, a csodálatos rendezésnek, a szereplőknek, a látványos díszleteknek szólt vagy a mondanivalója is megérintette e a közönséget. Jó lenne, ha ezt is megtudhatnánk.  Ki tudja, hogy a fülbemászó zenei élményeken, a táncosok remek produkcióján túl valami más is megragad majd a vidámnak induló, de tragikusan végződő musicalből. S, hogy mennyire volt őszinte, a mindannyiunk szeme sarkában megjelent, nehezen palástoló könnycsepp.

( S hogy a kákán a csomót is megleljem – csodálatosak a díszletek, szinte elénk tárul a korabeli település  miliője  – ám a tejesember konyhájából kirí egy Salgó gáztűzhely, teli csavaros gombokkal. Nem egyedül kattantam erre , a szünetben derült ki, mások is elcsodálkoztak ezen. Nos, ha  gondolják van egy antik sparhetom, nem valami szuper, de micsoda karriert futhatna be a színpadon. Vigyék ha gondolják!)