SzántóGráf

Karantén kór – le kell jönnünk a szerről – a Wish csalafintaságai nyomorba döntenek – akár a lakást is kinőhetjük – csalódom, ha a postásunk nem hoz semmit – kemény cuccokat kínálnak

 

 

Szörnyű dolog a szenvedélybetegség.  Nehéz lejönni a szerről. Az anyag öl pusztít és anyagilag tönkrevág Már maga a bankkártya is veszedelmes tud lenni. Képesek vagyunk elhinni, hogy egy apró, kis merev lemezlapocskával miénk az egész világ. Kártyával költekezni valóságos élvezet. Nem kotorászunk a tárcánkban, nem kell érzékeny búcsút venni a színes bankóktól. Csak úgy egyszerűen hozzáérintjük a terminálhoz, s ma már a kódot se kérik. Főleg online rendszerben.  Majd csak a hónap végén jön a banki elszámolás, amit jobb, ha rögtön el is dugunk. Jobb lesz, ha nem is látjuk, minek is szembesülni a saját hülyeségünkkel.

Ez a karanténos kór, ez a bezártság egy óriási aranybánya  az úgynevezett nagy csomagküldő szolgálatoknak. Mi tagadás rákattantam a WISH-re. A fene enné meg őket, már telefonálni se tudok, hogy ne ugorjon fel a logójuk a készülékemre. Ráadásul annyira ravaszok, csalafinták, hogy azonnal kitalálják, mire bukom. Reggelre mint a hangyák ellepik a laptopomat.  Csatlakozók, töltők, töltőtollak, horkolás elleni orrdugók, adapterek, vasalóvásznak és titokzoknik garmadáját postázták már a címemre. Csalódom, ha a postásunk csak napi három kis csomaggal lep meg. Egyébként vele is meg és kibeszéltük, nem vagyok egyedül ezzel a függőségemmel.

Hiába ismerem ki az összes furfangjukat, mégis képes vagyok újra és újra bedőlni nekik. Itt például tessék óvakodni az ingyenes rendelésektől, amelyeknél csupán a postaköltséget számolják fel.  Na, ezek a legdrágábbak. Érdemes megtanulni, hogy csak udvariasságból kérdezik meg, hogy európai vagy amerikai csatlakozóval kérem az elektromos lábzsibbasztót vagy a villamosszéket. Igen ez is van, de csak egyszer használatos. Tuti, hogy olyat csomagolnak, amelynek a csatlakozója nem illeszkedik a konnektorba.

Cipőt, ruhaneműt ne rendeljenek.  Igaz megkérdezik a méretet, de csak viccből. Az XXL –es zakó kosztüm babaruha, a 48-as sportcipő etióp méret. S itt még csak cserélgetni se lehet, mint hajdan a GUM áruház előtt, ahol próba nélkül kapkodták el a lábbeliket és a téren egymás közt cserélgették a vásárlók.

Legyen gyanús, ha valami alatt ott van a felirat – majdnem elfogyott. Na, ebből még egy szerelvényre való konténer vár az ilyen hozzám hasonló könnyen megszédülő pali madarakra.

Csak úgy mellesleg mondom, ezt az online bazárt ajánlották. Küldte valaki a címűket – ma már tudom, hogy az ilyen vásárlói kör szervezés címén jutalom jár.  Magam is terjeszthetném a Wish vírust. Fogom is nem rossz biznisz.

Csak az elmúlt héten 11 „blutus” fülhallgatót kaptam. Olyan 260 forintért, a bolondnak is megéri – hát még nekem. Az igazi zsákmány viszonyt a dinnyevágó kés – vendégeim előtt ezzel produkálom magam.  Hosszában szépen hasítja a gyümölcsöt – a képen. Vagy ott van a híg tojás fejét lepattintó kalapácsocska. Na, ezzel még csak kísérleti stádiumban vagyok. Viszont van asztali ernyőm, kinyitható, nagy és reggelinél letakarja a kerti asztalt, megóv a repülő rovaroktól. Egyszer nyitottam ki, bezárni még nem sikerült. Nagy sikere van a műanyag arcmaszknak is, amit párban ajándékoznak 360 forintért.

A családom sokáig próbált lebeszélni erről a mániámról. Mígnem egyszer megmutattam a feleségemnek, hogy egy kattintással övé lehet az összes ázsiai divat szerint készülő ruhanemű. Ma már versenyben rendelünk – s várjuk a postást, mint a messiást.

Bár az este már pedzegettük csak le kellene állni erről a szerről. Nemcsak a Wish van a világon. Próbaként álljunk át az Amazonra vagy az Ali babára…

 

 

Exit mobile version