SzántóGráf

Már a teve is átmehet a tű fokán – megjelent a Miskolci Naplóban – őrzöm Mamám stoppológombáját

Singer

Drága ereklyeként őrzöm mamám fényesre simított stoppológombáját és fémgyűszűjét. A
sokat látott, kacatokkal teli varródobozától sincs szívem megválni. Magam is korán megtanultam bánni a tűvel és cérnával.
Pontosan emlékszem, politechnika-órára négy kisebb-nagyobb
gombot kellett felvarrnom egy
szövetdarabra. Sikeresen. Mivel
a házunkban két szabóműhely is
volt, akár csalhattam is volna, de
minek. Máig is bármikor teljes
szakértelemmel helyére teszem
a lógó vagy leszakadt gombokat.
Gyerekként ismertem meg a
női varrószalonok és a házi szabóságok miliőjét. Hosszú évtizedekig Miskolc legmenőbb mestere
Fehér Eta volt, az Ady híd melletti bérház első emeletén. Fogalom
volt a neve. Hárman vagy négyen
taposták a szalonjában a tompán
vagy éppen élesen kattogó varrógépeket, míg Eta néni a kuncsaftok körül forgolódott. Őt sosem tudnám elfelejteni, mivel egy
nap alatt varázsolt rám kiskabátot egy lószőrpokrócból. Fusiban.
Minden próba nélkül, ránézésre
vett méretet. Ma már hihetetlen,
de az ötvenes évek első felében
gyermekekre való kabát nem létezett a konfekcióban.
Társbérlőnk, Britz Ali bácsi,
édesapám barátja egy igazi kocaszabó volt. A földszinten lévő
Tamás Bandi bácsi úri szabó ragasztotta rá ezt a nem éppen hízelgő címet. Persze nem ok nélkül.
A köztük lévő beteges acsarkodás
engem egyáltalán nem zavart.
Mindkét műhelyt amolyan saját
játszóteremnek tartottam. Alinál a súlyos vasalófa volt a kedvencem, míg Bandi bácsinál már
önálló feladatom is volt. A vasalóvászontól párás gőzben lelkesen
bontogattam a fércet a lószőrtömítéssel merevített zakókból. Cserébe megkaptam a szabókréták
csonkjait, amelyekkel kidekorálhattam a lépcsőházunk ajtaját.
Hajdanán minden rendes polgári családban volt egy kiszolgált
varrógép. Rokonságom körében
is többen birtokoltak egy öntöttvas lábú, rácsos pedálú, antik
Singert vagy egy szovjet Lucsnikot. A mechanikus gépezetet
fakupola borította, és rajta horgolt csipke jelezte, hogy micsoda
becsben tartják. Olyan „sosem
lehet tudni” megfontolásból.
Magam is szerettem volna egy
ilyenre szert tenni, csak azért,
hogy egyszer-kétszer újra hallhassam a gépi varrás pergő kattogását, mint valamikor réges-régen
Aladár bácsi velünk szomszédos
konyhai műhelyéből. Na meg anynyiszor láttam már hajtókafelvarrást és üleprepedést eltüntető beavatkozást, hogy ideje lenne
egyszer az elméleti tudásomat a
valóságban kamatoztatni.
Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrégiben egy fiatalos
hölgy szórta tele hirdetésével a
környékünket. Kíváncsi lettem az
ajánlatára. Elmondta, csaknem
három évtizeden át volt biológia
és rajz szakos tanár. Az ország
legjobb középiskoláiban tanított,
majd Miskolcra visszatérve szembesült az általánosban meglévő
körülményekkel. Máig sem tudja eldönteni, maga változott meg,
vagy az alsó, felső tagozatosok viselkedése, magatartása romlott
meg ennyire.

Bevallotta, annyi
kirívó fegyelmezetlenséggel találkozott, hogy megcsömörlött a tanítástól. Élete célja volt a tanítás,
Erzsébet sosem tudta volna elképzelni, hogy egyszer csak magától
felhagy a pedagógusi hivatással.
Végül mégis rákényszerült.
Szerencséjére az iparművészeti
főiskolán textilszakos diplomát is
szerzett, így otthon van a varrótű
és a cérna világában. Valamikor
fiatalon már megpróbálkozott az
alkalmi szabás-varrással a kevéske tanári fizetésének a kiegészítésére. Alig tizennégy évesen már
egy szuper Csajka géppel öltögette a maga tervezte divatos ruhákat. Abban az időben, amikor
még nem voltak csicsás butikok és
a bolti öltönyöket házilag kellett
magunkra igazítanunk. Így aztán most így hirdeti be az újdonsült újraindított vállalkozását.
Elárulja, könnyű a dolga, a legszuperebb varrógépei vannak, és
már a cérna befűzése sem gond.
Magam se tudtam, újabban a tű
fokát egyszerűen csak ki kell nyitni, és így már akár a teve is átsétálhatna rajta.
Eltűnt az a világ is, amikor csak
a kilencven esztendős Mariska nénire bízhattuk a cérna befűzését,
mert ő szemüveg nélkül is jobban
látott, mint mi okuláréval. Neki
bezzeg elsőre, egy nyálas simítással sikerült. Majd lenéző mosollyal
asszisztálta, hogyan fércelik össze
a vasárnapi töltött csirke hasát…
Szántó István

Exit mobile version