A gépkocsinyeremény betétkönyv népszerűsége – kár, hogy a nyertest nem értesítik még ha kéri sem

„Teljesülhet régi vágya, Ön is autótulajdonos lehet” szlogennel indította útjára az OTP a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalattal együttműködésben a Gépkocsinyeremény Betétkönyvet, amiből azóta is népszerű ajándéktárgy és befektetési forma lett.

OTP gépkocsinyeremény betétkönyvKezdetben öt- és tízezer forint értékű betétkönyveket voltak elérhetők az Országos Takarékpénztár fiókjaiban és a postahivatalokban. Az akkori 1 400 – 2 000 forintos átlagfizetéshez képest a betétkönyvek meglehetősen drágának számítottak. Pl. 60 ezer Ft volt egy Wartburg Limousine és 72 ezer egy Skoda S 100.

A nyereményeket havonta és negyedévente megrendezett sorsolások alkalmával osztották ki. Az autónyeremények olyan voltak, mint az M20-as Warszawa, a Moszkvics 403-as vagy az 500-as Trabant.
Később Zsigulit, Zastavát, Daciát, Zaporozsecet vagy Polski Fiatot is lehetett nyerni. Ritkán egy-egy nyugati autó is bekerült a nyereménykalapba. A több mint ötven év alatt közel százezer gépkocsit sorsoltak ki.

OTP gépkocsinyeremény betétkönyvAz első sorsolás alkalmával rögtön harmincezer nyereménybetéttel vettek részt és 31 autót sorsoltak ki. Ettől kezdve meredeken emelkedett a betétesek száma, a hetvenes évek elején már egymillió betétkönyv volt forgalomban. 1987 májusára érte el történelmi csúcsát a nyereményjáték több mint 2 millió betétkönyvvel.

Utoljára a válság elején, 2007 és 2009 között volt visszaesés, amikor hetvenezer betétkönyv tűnt el a rendszerből. Számuk a 2009-es 900 ezres szint után meredeken nőtt, és ma már másfél millió nyeremény-betétkönyv szerepel a nyilvántartásban.

Mára nyoma sincs a sok száz autós sorsolásoknak, de a betétek értéke sem úgy aránylik a mai fizetésekhez és gépkocsi-árakhoz, mint 40-50 éve.

A nyeremény-betétkönyv konstrukció

OTP autónyeremény betétkönyvgépkocsinyeremény betétkönyv lényege, hogy az ügyfél az általa elhelyezett összegért kap egy azonos értékű nyeremény-betétkönyvet. Ez egyben „sorsjegy” is, amivel automatikusan részt vesz minden sorsoláson. A betétkönyv visszaváltható, a tulajdonos a gépkocsinyeremény betétkönyv értékét a visszaváltáskor teljes egészében visszakapja, akkor is, ha a betétkönyv nyert. Ez egy normál betéti terméknek felel meg. A nyereménybetétnél a kamat ugyanúgy képződik, mint egy normál bankbetétnél, de annak kifizetése helyett az OTP Bank nyereményalapot épít: ez esetben gépkocsikat vásárol.

Az ügyfél tehát a betett teljes összeg helyett csak a kamattal próbál szerencsét. A betétkönyv tulajdonosa lemond a kamatról, cserébe megkapja a nyerés reményét, és szerencsés esetben az autó(ka)t.

OTP gépkocsinyeremény betétkönyvA gépkocsinyeremény betétkönyvek manapság 5 000, 10 000, 20 000 és 50 000 Ft értékben válthatók, a nyerési esély a címletértékkel arányos. Az ötezer forintos címlet a leggyakoribb, az összes forgalomban lévő betét hozzávetőleg 35 százaléka, de folyamatosan nő a nagyobb, tíz- húsz- és ötvenezres címletek aránya is. A nyerteseknek nincs kamatadó és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségük, mert azt az OTP Bank a keletkezett nyereményalap terhére állapítja meg és fizeti ki. A gépkocsit sem kötelező átvenni, lehetőség van a nyeremény pénzértékének átvételére is. A nyertesek választhatnak, hogy a gépkocsit, vagy annak a sorsolás idején figyelembe vett árát kérik kifizetni. Így a gépkocsik megvételére csak akkor kerül sor, amikor a nyertes nyilatkozott döntéséről. Az OTP-nél 30 nap után már csak a pénzösszegre lehet igényt tartani. Akár évtizedekkel később is jelentkezhetnek a fel nem vett gépkocsi nyeremények tulajdonosai. A legtöbb beragadt nyeremény az 5000 Ft-os betétkönyv tulajdonosokat érinti.

Reneszánszát éli napjainkban a gépkocsinyeremény betétkönyv az alacsony kamatoknak köszönhetően, újra fogalommá vál(ha)t ez a rendszerváltás előtti kultusztermék.

Jobbak a gépkocsinyereményre az esélyek, mint a lottón

5-ös lottószámok /5/Ha valaki az Ötöslottón a főnyereményre pályázik, akkor nagyjából 1:43 millióhoz a nyerési esélye.
A gépkocsinyeremény betétkönyv esetében ugyanakkor még az ötezer forintos szelvény esetében is hétszer akkora, körülbelül 1:6,1 millió arányú az esélye. A drágább betétkönyvek többszörösen kerülnek a virtuális kalapba.
Az 50 ezres címlet esetén hozzávetőlegesen már 1:600 ezerhez az esély. Ráadásul az autónyeremény betétkönyvbe fektetett összeg bármikor készpénzre (vissza)váltható, ellentétben a lottószelvénnyel.