Miskolc a múltban jelent meg egy csodálatosan szép és hangulatos kép a Széchenyi út és a Kossuth Lajos utca sarkáról. Ha ragaszkodom a valósághoz, az ott látható Székelykert vagy Béke étterem portáljának helyén ma semmi sincs. Beljebb épült a Pátria ház és talán 1983 tavaszán adták át. Mivel érintett vagyok az épületben  – miénk a korábbi Vodafone üzlet melletti cipész műhely helyisége vágom a dátumokat. Pontosan 1970 őszén robbantotta fel a Borsodi Szénbányászati Tröszt gárdája a vaskos műemlék épületet. Előtte bejártam, most utólag mondom ha fennmarad harmonizálna a szemközti Rákóczi házzal. Kár volt érte.

Nos, mint ígértem – elárulom, miért nem terveztek oda liftet. Az akkori építésügyi szabályok szerint a négy emeletesnél alacsonyabb házaknál megtakaríthatták ezt a kiadást. A trükk lényege, hogy a szinteket, a lakószintektől számolták. Noha volt alatt két üzleti, a tervező trükközött – érdekelt lehetett a spórolásban, csak a harmadik szinttől számolt. Kit érdekelt, hogy a lakószintek már 30 méter magasan indultak és az ott lakó idősebbek csak heti egy túrára vállalkoztak.

Mígnem mi felfedeztük, hogy van ott egy – majd mások , hogy még kettő kihasználatlan szeméttároló.  Béreltük üzletnek majd  a lakóközösség teljes jóváhagyásával aranyáron megvettük. Annyiért adták amennyiért felépülhetett a külső lift a házhoz. Akkoriban azokban a nyolcvanas években lettem először liftes szaktudor. Kitanultam, az olajos, dugattyús és a villanymotoros emelőszerkezetek hidralikai rendszerét. Segítettem a legjobbat a legolcsóbbat és a leggazdaságosabban üzemeltethető szerkezetet megtalálni. Tóth Zoli volt a ház képviselője, ő tanúsíthatja a mesémet. Akkor még nem gondoltam, hogy még egyszer liftet tervezek és építek Miskolcon.

Még is bekövetkezett ez is – a kilencvenes években amikor a Déli hírlap Kft megkapta a Széchenyi út 103. számú házat, a Médiacentrumot  fejembe vettem, ide is kell egy lift.

Régi négyszintes öreg épület volt, megfelelt egy új hatemeletesnek. A város legszebb liftjét építettük itt meg üvegből. Hogyan és mi lett vele ? Na erről is írok majd a héten.