Horn a mennyekben – diktált a nővérkének – ki az a  Juhász, s miért duzzog Mesterházi

Horn Gyula volt a baloldal utolsó karizmatikus vezetője. Különös, hogy legnagyobb ellenfele Orbán Viktor is mindig mindenkor csak jót mondott róla. Az első Orbán kormány idején még szokásban volt, hogy időnként leültek egymással és kikérték egymás véleményét az egész országot érintő kérdésekben. Ez a fajta kontaktus emberi, európai és megnyugtató volt a közvélemény számára is. Már maga a kormányváltás, az adminisztráció átadása is példaértékű aktusként vonul be a közelmúlt történelmébe.

A fenti kép a miskolci megyei kórházban történt  – Horn Gyula az emlékezetes balesete után a második választási forduló előtt. Éppen egy mikrókazettás magnót kap, hogy a betegágyán is diktálni tudjon. Egyébként amíg a Honvéd kórházban ápolták haláláig szokása volt, hogy hívatta a nővérkét – mondta, diktálni fog, kérte jegyezze amit mond. A bennfentesek szerint az ápoló vette a lapot, nem vitatkozott, kezébe vette a tollat és a lázlap hátlapjára firkált. Nem írta amit a miniszterelnök mondott. Nem vitatkozott a beteggel, csak mímelte a jegyzetelést.

Ha most arra gondolunk, hogy Kádár János milyen értelmetlen  – de ma már értelmezhető beszédet mondott az utolsó KB ülésen amire hívatlanul betoppant – sajnálhatjuk , miért nem rögzítette Horn zavaros monológjait.

Hangsúlyozom – Horn állami temetésén valamennyi volt élő miniszterelnök méltóképpen rótta le a kegyeletét. Egyedül Németh Miklós hiányzott a sorból, de ennek az okát már boncolgattam. Azt is, hogy az MSZP részéről elég ostoba választási kampánynak tetsző búcsúztatót mondott Katona Imre, a kormánya volt titokminisztere. Pontosan az aki elsőként  lépett olajra a Bokros csomag bejelentésekor.

Nem vagyok egyedül a véleményemmel – Horn Gyula volt az utolsó mohikán aki képes volt a baloldal táborát összetapasztani. Mesterházi most magára zárta az ajtót és kisgyerekként duzzog , hogy nem hagyták beszélni a forradalom évfordulóján. A hasonlatot loptam( Ungvári Tamástól), de akkor is igaz.  Mint az is, hogy Juhász Péter – ki is ő állítólag Bajnai táskahordozója, a semmiből jött és oda felé tart – minden csatornán igyekszik mindenkit kioktatni a politikai etikából. Képtelen felfogni, hogy ez a két szó még a papíron is elválik egymástól.

Gyula bácsi ott fenn a mennyekben  vagy lenn a pokolban  – üzenj valami okosat ennek a sok oktalan önjelölt hatalmi éhségben szenvedő párttársadnak.

( S ha már Horn Gyuláról van szó – megírom majd – valamennyi televíziós sajtótájékoztatóján jelen voltam. Hogyan zajlottak ezek – elmesélem. Hát ha mégis érdekel valakit.)

szantograf.hu