Ki más szekerét tolja – az a lakájmédia – a politikus kötelessége a tájékoztatás

Kerestem egy képet – egy olyat amin egy szekeret tolnak. Nos, nem találtam, ez volt a legéletszerűbb. Ez volt az interneten.  Csupán azért mert egy miskolci hírportál – nehogy már reklámot csináljak nekik – azt írta, hogy szekértolója vagyok egy ismert pártnak.Ilyenkor nem is tudom, hogy szomorkodjak vagy büszkélkedjek.

El is  képzeltem magam, hogy ingujjra vetkőzve tolok egy szekeret – mert én ilyen vizuális alkat vagyok. Hadd ne mondjam, hogy ki ül a bakon vagy a saroglyában. Egy ismert politikus akivel volt szerencsén egy interjúkötetet összehozni a nyáron. Nem olyan jól sikerült, kapkodás volt mert a júniusi könyvhétre  kellett megszülni. Mégis nem ez a legrosszabb alkotásom , jelenleg már sehol nem kapható , legfeljebb Ebook formájában tölthető le.

Kedves Kolléga – nem sértem meg ha így merem szólítani – illő megtanulni legalább a mi szakmánkban, hogy ha valamelyikünk egy-egy politikust megszólaltat még attól nem leszünk az illető úr lakásmédiája vagy szekerének tolója , húzója. A politikusoknak kötelességünk  a nyílt tájékoztatás nekünk meg ugye a vérünkben van az örök kíváncsiság.

Azt, hogy az a bizonyos portál miként moderál – az meg ne is legyen most téma. Gondolom időközben már megoldották a problémát – tesztelném, csak hát mind mondották nem kérnek a szekértolók kíváncsiskodásából.

szantograf.hu