Ezzel fizettek az amcsi katonák – amikor még sláger volt a nylonharisnya – rábuktak a lányok asszonyok

Egy különleges szerkezet látható a képen – hatvanas és még a hetvene években is sokszor láthattuk. Majdnem minden konfekció boltban volt egy ilyen, egy korosodó hölgy ült előtte.  Lehet, hogy már ki is találták.

Ez egy korabeli szemfelszedő gép. Mivel a pesti nénikém otthon is művelte ezt olyan keresetkiegészítésként láthatta, hogy működik. A harisnyát ráhúzták – amikor még egy ilyen lábravaló hatvan és kilencven forint között volt és a kezelője megkereste a leszaladt szemet.( Nem a férfi szemet – mert azok is sokszor szaladgáltak ezen.) Majd valami módon addig babrálta míg állította szem szaladását.

Hogy most erről kinek mi jut eszébe , hagyjuk. Azt tudom, hogy egy rossz mozdulat és a szem megugrott. Beakadt a hosszú köröm vagy erőteljesebben nyúltak a nylon felé és kész. Majd eljött az idő amikor annyira olcsó lett, hogy már nem érdemes javítatni. Még se  kell kidobni – bankrabláshoz még leszaladt szemmel is használhatjuk. Különben a mostani gyártmányok már szembíztosak.

S egy kis történelem – az amerikai szövetséges katonák zsákjában százszámra volt ilyen harisnya . Az óceánon túl már a második világháború idején is tömegtermelésben gyártották. Nem úgy mint most Kínában. És ugye a szerelemre éhes amcsik ezzel fizettek mindenütt. Az európai nők, lányok asszonyok erre buktak. Mindent megadtak érte – igen még azt is.

Hát ehhez lett kitalálva a fenti gépecske – amivel naponta akár tíz húsz szemet is fel szedhettek darabonként hat forintért. Ezeket fehér cukorkás zacskókban tárolták névvel címmel, így minden gép mellett volt egy nagy doboz amiben a termelést őrizték.

szantograf.hu

szantograf.hu