Idén közel 5 milliárd forint beruházást és 6 benzinkút nyitását tervezi az Auchan Magyarország

– Megnyitott a 12. hazai Auchan töltőállomás, Szolnokon
Szolnok, 2014. június 19. – Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházában évi mintegy 40 millió vásárlót fogad. Az áruházak többsége mellett önkiszolgáló, diszkont benzinkutakat is üzemeltet a vállalat. A mai napon megnyitott a 12. hazai Auchan töltőállomás, ezúttal Szolnokon. Az áruházlánc célja, hogy minden hazai áruház mellett legyen benzinkút is, így a vásárlók a vásárlás mellett a kedvező árú tankolással is spórolhassanak kiadásaikon. Az ünnepélyes avatáson Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is részt vett.
Az Auchan Magyarország Kft. az elmúlt években sok változást élt meg, 7 új áruház és velük egy töltőállomás csatlakozása volt a legnagyobb kihívás még 2012-ben. 2013 a konszolidáció, megerősödés éve volt a vállalatnál, a 19 áruházzal országossá bővült áruházlánc összehangolta és megerősítette kereskedelmi politikáját. Az áruházlánc az elmúlt 16 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon és közel 7000 főt foglalkoztat jelenleg. 2014-ben a vállalat célja, hogy 6 töltőállomást nyisson meg, azok mellett az áruházak mellett, ahol még nincs benzinkút.
„2014-ben 5 milliárd forint beruházást fogunk megvalósítani Magyarországon, melynek felét a meglévő áruházaink mellé tervezett 6 új töltőállomás létesítésére szánjuk. Az első idei beruházás a szolnoki töltőállomásunk, melyet a fóti és szegedi áruházaink melletti benzinkutak követnek majd. Régóta szerettünk volna a Tisza fővárosában, Szolnokon az áruházunk mellett egy töltőállomással is a lakosság rendelkezésére állni, ami a mai naptól lehetővé vált. Célunk, hogy minden áruházunk mellett, ahol lehetséges, üzemeltessünk töltőállomást is, erre jelentős igény mutatkozik a vásárlók részéről is, mert kedvező árú és kiváló minőségű üzemanyagainkkal hozzájárulunk a vásárlóerő növeléséhez” – mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a szolnoki ünnepélyes avatáson.
„15 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy Szolnok városa kilép abból a szürkeségből, ami kereskedelmi szempontból akkor a várost jellemezte. Két áruház építésére is elindultak a tárgyalások, az áruházak megépültek, közülük az egyiknek másfél éve nagy örömünkre az Auchan a tulajdonosa. Azóta a lakossággal való viszony, az áruházban dolgozók kedvessége változatlan. Ami változott, az nem más, mint hogy a város vonzereje növekedett, a kereskedelmi park benépesült, meg is telt! A benzinkút minőségi javulást hoz a térségben, ami nem csak a bevásárlóközpontnak, de a városnak és a térségben élőknek is fontos” – hangsúlyozta a megnyitón Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.
„Nagy lehetőség ez mind áruházunk, és azt gondolom, a település számára is, hiszen a környékbeli településekről és az átutazó forgalomból mostantól még nagyobb számban érkeznek majd a településre és a kereskedelmi parkba a látogatók. Szolnok város legnépszerűbb kereskedelmi parkja így még vonzóbbá válik a környékbeliek számára, és remélem, még többen megismerik majd a családbarát szolnoki áruház termékeit és szolgáltatásait is!” – tette hozzá Balázs Ildikó, az Auchan szolnoki áruházának igazgatója.

Az Auchan Magyarország Kft.-ről:
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat üzemeltet és mintegy 7000 főt, köztük több mint 200 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon. Az áruházlánc jelentős gazdasági szereplővé vált az elmúlt 16 évben, az eddigi, közel 200 milliárd Ft értékű magyarországi befektetéssel. A vállalat széles választékáról és diszkont árairól ismert, nagy alapterületű áruházaiban 40-70 ezer különböző termékféleséget kínál a vásárlóknak. Az Auchan feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a vásárlóerő növeléséhez és vásárlói életminőségének javításához.