Új tisztek szolgálatban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában hét ifjú hadnagy kezdte meg rendőri szolgálatát.
Kovács Béla r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatója, főkapitány helyettes és az érintett rendőrkapitányok, osztályvezetők fogadták azt a hét rendőrtisztet, akik 2014. július 1-jétől teljesítenek szolgálatot a megyében. Az új tisztek ünnepélyes keretek között vehették át kinevezési okmányaikat a rendészeti igazgatótól, aki többek között kihangsúlyozta, hogy az új kollégáknak rendőri munkájuk során minden esetben a törvényességet és a szakszerűséget kell szem előtt tartaniuk. Emellett utasította őket, hogy munkájuk során és szolgálaton kívül is segítsék az állampolgárokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy vizsgáló kolléganővel és egy kollégával, továbbá a Közrendvédelmi Osztály két előadóval bővült.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse egy, míg a Tiszaújvárosi – és a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy-egy nyomozóval erősödött.