Miskolci nosztalgikus séták – Sugár Judit könyvéből


Részlet:

IV. Fejezet

 

A belváros szíve – a Villanyrendőr

Mancs mentőkutya, a város büszkesége

 

Nem hagyhatom ki visszaemlékezéseimből a

Szemere-Széchenyi utca sarkán, a Budapest Bank

hátsó végénél a Szinva patak partján lévő kicsi

téren álló bronz szobrot, amely már a közelmúlt

alkotása. Ez a szobrocska Miskolc méltán elismert,

Mancs nevezetű német juhász mentőkutyájának az

emlékére életnagyságban készült. Ez a kutya a

város büszkesége volt, országosan is ismert, a több

mint 5 éve bekövetkező haláláig. Még a Kossuth

rádió is megemlékezett e kutyus halálának

évfordulójáról tavaly, 2011 októberében. Ez a

kutya kitűnő gazdájával és oktatójával együtt

(“Spider” speciális mentő csoport) rövid kis élete

során bejárta a fél világot, ahol különböző

katasztrófák történtek (földrengés, árvizek, stb.),

elsőként ott voltak és segítettek. Kereste a romok

alatt lévő embereket élve, vagy halva. Különösen

kiemelkedő és sikeres munkája volt, az 1999-es

törökországi Izmit városában történt nagy

földrengés után, megtalált a romok alatt egy még

élő kislányt, aki az életét neki köszönheti.

Akkoriban az események után ez a török család és

Izmit városa is, meghívta őt a gazdájával együtt

köszönetképpen. Ne felejtkezzünk el soha, e

valóban tiszteletet érdemlő kutyáról sem. De

ahogy látom, és ennek nagyon örülök, még ma is

sokan emlékeznek rá, mert mindég látok virágot,

gyertyákat, e szobrocska mellett.

Most pedig a sétámat folytatva befordulok a

Széchenyi utcára a Villanyrendőr saroknál a

Városháztér irányában. A mai napig is még

Villanyrendőr-ként nevezett csomópont

érdekessége az volt, hogy itt volt az 50-es években

Miskolc első és sokáig egyetlen közlekedést

irányító lámpája. Akkoriban ez egy kicsi, betonból,

lemezből készült üvegezett torony volt, amelyben

fent ült egy rendőr, és kézi irányítással kezelte a

lámparendszert. Ezt megelőzően a közlekedést

irányító rendőr még ott állt lent a csomópontnál,

és a kezével jelezve irányította a forgalmat. Sok

humorosnak mondható jelenet is történt a sétálók

legnagyobb örömére, mert igen bevállalósnak

mondható rendőrök is előfordultak. Akik balerinás

tánclépésekkel és kézmozdulatokkal kápráztatták

el az arra sétálókat. Ekkor még közel sem volt

akkora a forgalom, mint manapság.

A 60-as években a forgalom annyira kezdett

megnőni, hogy sorra jelentek meg a városban az

automatikus rendszerű közlekedési lámpák…..

 

                                             Sugár Ildikó Judit