Halálos baleset a 3-as számú főúton

A baleset helyszínelésének idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el a főút 193-as kilométerszelvényénél, Arnót térségében.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2014. augusztus 7-én 12 óra 10 perckor a 3-as számú főút 193-as kilométerszelvényénél, Arnót térségében. Az elsődleges adatok szerint egy Miskolcról Szikszó felé közlekedő Renault Laguna típusú személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetirány szerinti baloldalra és ott frontálisan ütközött egy szemből érkező, ukrán felségjelzésű nyergesvontatóval.
Az ütközés következtében balesetben a személygépjármű vezetője, egy 52 éves miskolci férfi a helyszínen életét vesztette, míg vele együtt utazó felesége súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.
A rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárást rendelt el. Terelés az Arnóti körforgalom – 37-es számú főút, Ongai körforgalom – Onga – Ongaújfalu – 3. számú főút Ongaújfalui elágazás kerülő úton biztosított.
A rendőrség kéri az érintett útszakaszon közlekedők fokozott óvatosságát és türelmét.
20140807-214959-78599384.jpg

20140807-214959-78599450.jpg