Megjelent a Magyar Telekom Csoport „A+” megfelelési szintű Fenntarthatósági jelentése

A Magyar Telekom idén tizenegyedik alkalommal hozta nyilvánosságra fenntarthatósági teljesítményét bemutató jelentését, amely ebben az évben is a legmagasabb megfelelési szinten, az átláthatóság és az összehasonlíthatóság feltételeinek teljes mértékben megfelelve készült el.

A fenntarthatósági tevékenység egyik kiemelkedő eredménye, hogy a vállalat a 2010-ben öt évre kitűzött 20%-os CO2-kibocsátás-csökkentést már tavaly év végén elérte, ezért a célkitűzést 25%-ra módosította. Ugyanígy a K+F beruházásokkal kapcsolatos terveket is sikerült meghaladni: a harmadik fenntarthatósági stratégiában meghatározott arány, – amely szerint a vállalat a K+F költségek10%-át környezeti vagy társadalmi célú innovációra fordítja, – 2013 végére megtriplázódott.

A fenntarthatósági stratégia fontos eleme a vállalat munkatársainak és ügyfeleinek fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítése. A munkatársak tájékozottsága a fenntarthatóság témakörében jelentősen meghaladja a hazai átlagot: míg 2013-ban a lakossági felmérés keretében a megkérdezettek 18,6%-a tudta meghatározni a fenntartható fejlődés lényegét, addig a Magyar Telekom munkatársainak 74,3%-a ismerte a pontos definíciót.

A Telekom munkatársai számára kialakított vállalati önkéntes program két zászlóshajója a digitális felzárkóztatást célzó Digitális Híd és a biztonságos mobil- és internethasználatot népszerűsítő Mobilsuli. Ezekben és a vállalat egyes szervezetei által kezdeményezett önkéntes tevékenységek során tavaly 662 telekomos vett részt, ami közel 30 millió forint elvi hozzájárulásnak felel meg. Az önkéntes munka terén tett erőfeszítést Az Év Vállalati Önkéntes Programja díjjal is elismerték, amelyet a Mobilsuli program nyert el.

A tavaly szeptemberben hatodik alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Nap célja az edukáció, a fenntartható fejlődés terén született új ötletek és megoldások bemutatása volt, amelyek segítséget nyújthatnak a tudatos életvitel kialakításában mind a jelen, mind pedig a jövő generációinak.

A Telekom által létrehozott DELFIN Díj hagyományos odaítélésével a fenntarthatóság gondolatának népszerűsítését kívánja elősegíteni a magyarországi vállalatok körében, ez irányú tevékenységük elismerésével.
A Magyar Telekom 2013-ban a vállalati önkéntes program díj mellett a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat is megkapta a telefonos ügyfélkiszolgálás nagyvállalati kategóriában, továbbá első alkalommal elnyerte a Fogyatékosbarát Munkahely Díjat. A vállalat ezen kívül kiérdemelte a Családbarát Munkahely Díjat, valamint a TeleBike sikerének köszönhetően Kerékpárosbarát Munkahely díjjal is jutalmazták.

A Telekom fenntarthatósági tevékenységét nemzetközi viszonylatban is elismerték: év elején ötödik alkalommal bekerült a Bécsi Értéktőzsde nemzetközi CEERIUS (Central and Eastern European Responsible Investment Universe) fenntarthatósági tőzsdeindexébe, míg az Oekom Research, a befektetési célpontok fenntarthatósági szempontú elemzését végző független német ügynökség a vállalatot felelős, befektetésre ajánlott, PRIME kategóriába sorolta.