Hajrá – estére okosabbak leszünk – Mamám sem hagyja ki

kriza

pasztor-albert-500x578

jakab
Pontosan dél van és vasárnap. Ma estére eldől, hogy ki lesz a polgármester Miskolcon a következő öt esztendőre.
Három napja csörög a telefonom – gép hangon győzködnek, hogy mentsem meg az eddigi vívmányokat, a demokráciát és ha nem most akkor soha. Őszinte vagyok, nem hallgatom végig. Az SMS-k elől persze nem lehet kitérni. Választási lázban égünk.
Nincs kampánycsend, teljesen szokatlan. Azt hittem, hogy ha ez bekövetkezik vége a nyugalmunknak és taxit küldenek értem. Gondoltam az aktivisták mindenkihez becsengetnek és szemináriumot tartanak a gyors szavazás miértjéről.
Semmi, itthon nem háborgatnak, mármint személyesen. Ez szép és megnyugtató. Közben anyósomat szokás szerint elvittem szavazni a Kis Hunyad utcára, sajnos a mamám tegnap az intenzíven kötött ki.Ma tért magához és már is megkérdezte hogyan szavaz majd? Hála a Teremtőnek 95 esztendős már szervezi, hogy a megyei kórház kardiológiai intenzív osztályán délután voksolhat. Állampolgári kötelesség – mondja – csak nem hagyná ki mikor legközelebb öt esztendő múlva kerül rá a sor. S a legnagyobb boldogságomra kezébe vette ma délelőtt azt a könyvemet amit róla írtam és pénteken hoztam haza a nyomdából. Már csak reménykedtem, hogy látja majd. Ott van az ágyánál, s rajta a címlapon Ő a húgával. A címe az Isten szabadságra ment. Hétfőtől szerte a városban megvásárolható.
Fordulatos családregény, egyszeri olvasmány.
Nem mellékesen jegyzem meg – szombaton Pesten voltam, s délelőtt IP kamerán keresztül mint valami némafilmen néztem végig a miskolci mentők erőfeszítését. Végig láttam édesanyám megmentését. Valószínű, hogy a mentősök nem tudhatták, én Pesten látom amit tesznek. Hálás köszönet érte mindkettőjüknek.
Ezt követően indultam haza, hogy magam is bemenjek hozzá a kórházba. Ám közbejött a Futapest Spar buli ami miatt tegnap délutánra összeomlott a közlekedés a fővárosban. Autósok ezrei dühöngtek a kocsiban, a dugókban és emlegették Tarlós István nevét. Pontosan annyit vesztegeltem a körúton mint amikor Brezsnyev és Castro miatt két órára mindenkit betereltek a mellékutcákba. Ha Tarlós ma alul marad – a Futapestféle polgárbosszantó cirkuszt okolja. S jár neki egy árufeltöltő igazgatói poszt a Sparban.
Ja ma van a választás. Az előző könyvem előszavát dr. Kriza Ákos írta . A vasgyári medvetánchoz, ami Miskolcról szól.Az utolsó közgyűlésen mindenki kapott egyet ajándékba. A visszhang jó volt, akik olvasták dicsérték, akik meg becsméreltek nem mondták szembe. Végül is azt kell mondanom, hogy ha ennyire szeretjük ezt a várost és folytatni akarjuk a megújulást és nincs sok alternatíva. Kriza úr mellé sorakozott fel Orbán Viktor is aki röptében lejárta Miskolcot a hétvégén. Ez bizonyítja, tanúsítja, hogy a kormánynak fontos ez a város és nem szívesen mondana le róla, rólunk.
Pásztor Albert doktor, volt főkapitány nagyon bizakodó. Mostanában annyi érdekeset pletykáltak róla, hogy ezzel alaposan megnövelték a népszerűségét. Ha Krizával egy csapatban játszanának nem is kellene választanunk. Tuti férfi páros lenne a pályán. Kár, hogy az induláskor nem egyeztek meg kompromisszumos döntetlenben.
Jakab Péter a harmadik , aki akár meglepetést is okozhat. A jobbikosok nem afféle szájkaratésok, ők azok akik tűzön-vízen át elmennek, agitálnak és nem fog félre a tolluk.
Ami biztató – minden jelölt értünk, miértünk, a városunkért akar tenni. Kitalálhatnák, már, hogy ezt a közös nagy jóakaratot miként lehetne egy gigantikus erővé gyúrni.Ha már egyszer közösséget építünk.
Estére okosabbak leszünk.
Mamám is remélhetően jól ikszel.
Ha egy szavazaton múlik az örök fényesség neki tessenek köszönetet mondani.
Utoirat Mobilfon beírva
Mamam csak nem szavazhat ugyanis a jogalkotók kitaláltak, ha nem a körzetében van a korhaz nem mennek ki az urnával.
Ha a Semmelweiszben lenne talán ki mennének.a megyei korhaz mar messze van.
Ovunk! Kérjük az ujra szavazást.