Nem lesz netadó –  a költségvetési lyukat viszont csak be kell foltozni

A lényeg, Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök bejelentette, egyelőre nem lesz netadó. Hozzátette, nemzeti konzultációt kezdeményes a témában, s ennek levezetésére Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőt bízta meg. Nehéz, eldönteni, hogy elég diplomatikus e Tamás erre a feladatra. Mindegy majd ez kiderül.
Természetesen a netadó ellen tüntetők erre se higgadtak le, a demonstrációt országszerte folytatják. Jó az idő, kellemesen hűvös de nem zimankós nem esik nem havazik tehát jólesik egy kis közös menetelés a szabadban. Lehet skandálni, ráadásul nyugodtabb légkörben hiszen mától már nincs miért aggódni.
Viszont ezt a fajta kommunikációs hibasorozatot tanítani fogják majd a polítiologusoknak.Ez egy kész állatorvosi ló amely teli tele hülyeségekkel. Szerintem a kormánypárti nyilatkozok nem voltak képben,ám nem tudtak ellenállni a kamerák kísértésének. Így aztán össze vissza beszéltek.
Csak amit magam megjegyeztem.

A netadó úgy kell mint egy falat kenyér. Minket polgárokat ez ne zavarjon, nem mi fizetjük, a szolgáltatük nyögik majd és ha megpróbálnák ránk terhelni seggbe lesznek rúgva. Külön figyelik majd az ármánykodásukat. Bitben számolják nekik, s ha mégis fizetnünk kellene , ez nem lehet több havi hétszáz forintnál. Közületeknek 5 ezer forint. A szolgáltatók degeszre keresik magukat, ideje hogy ezt a forrást is megcsapolják.
Mire is kell a lóvé, ez a csekély húsz milliárd, hát katonák és a rendőrök fizetés emelésére. Nemes dolog, már is kedvem lett az adózáshoz. Nem elég, hogy megint feljelentettek egy kamu videó alapján, hogy megfordultam a záróvonalon, most még adózzak is nekik. A katonáktól persze nem sajnálom, de ők is jobban figyelhetnének. Egymásután három orosz harci gép is betévedt a fejem fölé. Egyiket se tudták leszedni.
Majd jött egy újabb verzió, a netadóból lesz mindenkinek széles sávú hálózata. Tetszik az ötlet, de nekem már van, fizettem is eleget, akinek meg még nincs – mondom önzőn – vegye meg.
Tehát egyszerűbb lett volna azt mondani – gyerekek van egy kurva nagy lyuk a költségvetésben amire nem találtunk forrást.Töprengtünk, hogy honnan lehetne még valakit megsarcolni, az autósok már belegebedtek, a nyugdíjasokat most hagyjuk békén, az egészségügyet már nem lehet tovább kopasztani . Hát akkor ott van az internet, ahol mindenki szabadon össze vissza hord mindet. Szálljunk rájuk.
Csak ám megfeledkeztek arról, hogy az internetezők tábora mára egy összeforrott nagy társadalmi réteg. Otthonülők, mobilozok monitort bámulók és klaviatúrát püffölők hozzászólók százezrei ha semmiben de ebben egyetértenek majd. A látszólagos ingyenességben.
Tanulság – minden döntés előtt érdemes hatástanulmányt végeztetni. Nem mondom, hogy melyik céggel, de van választék. Majd készíteni egy kommunikációs tervet, nem mondom, melyik céggel de van sok erre alkalmas.
S akkor nem kell kihátrálni.
Egyébként – mit nem adtam volna ha látom a másodvonalbeli nyilatkozókat amikor a rádióból meghallották – Orbán Viktor engedett a nyomásnak, nem lesz netadó. Kínos lehetett. Olyan mint amikor valaki négy napig védi a bástyát az ostromlóktól, erre kijön a várkapitány és szélesre tárja a kaput – gyertek fiúk, látom be akartatok jönni…